Nagyvilág
Egyre gyorsabban olvadnak a gleccserek
Még Tibetben is, amelynek klímája korábban stabilnak számított.
A világ csaknem összes gleccsere veszít tömegéből, méghozzá gyorsuló ütemben – állapította meg egy szerdán közzétett, minden korábbinál átfogóbb nemzetközi tudományos kutatás.
A világ 220 ezer gleccsere évi átlagban 267 milliárd tonna jeget veszített 2000 és 2019 között – derült ki az amerikai űrkutatási hivatal Terra nevű műholdja által készített, a titkosítás alól nemrég feloldott nagyfelbontású felvételek elemzéséből.
A Nature című tudományos folyóiratban publikált kutatás szerint az olvadás gyorsul: míg 2000 és 2004 között évi átlagban 227 milliárd tonna jég olvadt el a gleccsereken, 2015-től évente 298 milliárd tonnát veszítettek tömegükből a Föld hegyvidéki jégfolyamai. A növekedés 71 milliárd tonna, azaz 31 százalék. A gleccserek olvadása évente 0,74 milliméterrel emelte meg a világtengerek szintjét, 21 százalékkal részesedve a szintemelkedésből.
A kutatók kiemelték, hogy a világ csaknem összes gleccsere olvadóban van, még Tibetben is, amelynek klímája korábban stabilnak számított. Néhány, bő csapadék által táplált izlandi és skandináviai jégmezőtől eltekintve az olvadás tempója mindenütt gyorsul. Az olvadás által leginkább sújtott térségek közé tartozik Alaszka, Izland, az Alpok, a Pamir-hegység és a Himalája.
A nemzetközi csoport által végzett kutatás az eddigi legkiterjedtebb és az első, amelyben háromdimenziós képalkotás segítségével mérték fel a Föld 220 ezer gleccserének tömegét. A korábbi hasonló tanulmányok a világ gleccsereinek csak kicsiny töredékét, legfeljebb 10 százalékát vizsgálták, vagy a nagy hibaszázalékot tartalmazó gravitációs mérésekkel becsülték fel a gleccserek tömegét az űrből. A most publikált vizsgálatból csak Grönland és az Antarktisz állandó jégtakarójához kapcsolódó jégfolyamok maradtak ki.
A kutatók a globális felmelegedéssel hozzák összefüggősbe a gleccserolvadást, amely súlyos következményekkel járhat a környező térségekre nézve. A fontos vízforrást jelentő gleccserek elapadása hosszabb távon víz- és élelemhiányhoz vezethet közvetlen környezetükben, illetve az árvízkatasztrófák esélye is megnövekszik és a hiány a politikai ellentéteket is kiélezheti.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!