„Minden régi fegyver a történelmünk egy darabja”

Interjú Gazsó Lászlóval, az Ármádia Antik katonai régiségek boltjának tulajdonosával.

Gazsó László több mint 40 éve fegyvergyűjtő, még huszonévesen, 1975-ben került hozzá az első kardja. „Azóta nagyot változott a világ, az internet elvett valamit a gyűjtés szépségéből. A ’60-as, ’70-es években a régi fegyverekre nem volt hazai kereslet, nem volt jó biznisz. A tárgyak megszerzése legtöbbször hosszú folyamat volt. Kutatni kellett, kérdezősködni, vagy épp valamilyen fatális véletlen során leltünk rá a darabokra. A megszerzett példányok birtoklásán túl maradandó élmény volt a megszerzési folyamat is. Ma csak felütjük az internetet, és rátalálhatunk a keresett darabokra, és aztán a licitálással megnyert tárgyat kihozza a postás” – mondta a szakember, akinek az első darabja egy 1861 mintájú gyalogostiszti kard volt. „Az első kardomat egy kolléganőmtől kaptam. Egy beszélgetés során szóba került, hogy gyerekkorában Pötyi és fiútestvére a padláson talált karddal játszottak, vívtak. Én azonnal rákérdeztem, hogy megvan-e még ez a kard. Aztán hozzám került a fegyver. Az első darab különösen fontos minden gyűjtő számára, de sajnos később elcseréltem, majd kétszer sikerült visszaszereznem, de végül elkerült a látókörömből. Bár ez a típus pótolható, de ez a konkrét első darab ma már hiányzik. Talán egyszer még újra megtalálom” – tette hozzá Gazsó.

Nem használt a net

A szakember szerint az internet a személyes kapcsolatoktól és a megszerzés élményétől fosztotta meg a gyűjtőket. Az internetes licitálási verseny során könnyen bele lehet futni egy-egy „benézett” darabba, rossz vásárlásba is. „Gyakori melléfogáshoz vezet, ha a vásárló lát egy árat az interneten, vagy neves aukciósházak katalógusában és ahhoz méri a fegyverek értékét. A fegyverek ára soktényezős” – mutatott rá. Egy darab értéke sok mindentől függ: milyen korú, milyen náció használta, ki a gyártó, van-e rajta felirat, mennyire ép, bontatlan-e. Gazsó László úgy látja, a kezdő gyűjtők legnagyobb problémája az, ha valaki felkészületlenül vág bele a vásárlásba. „Az egy illúzió, hogy valaki az interneten, bolhapiacon, vagy régiségvásárban piaci ár alatt találjon egy fegyverritkaságot.” 

Óvatosan az olcsóval!

„Ha olcsón kínálnak egy ritkaságnak látszó darabot, akkor nem árt az óvatosság, az legyen gyanús. Az eladók jól tájékozottak és jól informáltak és többnyire rendelkeznek egy törzsvásárlói körrel. Ha egy igazán értékes tárgy kerül a kezükbe, elsőként ezeknek a törzsvevőknek kínálják fel. Így az igazán értékes relikviák ritkán kerülnek az említett piacokra” – magyarázta Gazsó László, arra is rámutatva, hogy minden gyűjtőnek mást jelentenek a fegyverek. A beszerzéskor fókuszálhatnak a tárgyak értékére, a darabszámra, a funkcióra, esetleg a korra vagy a személyhez köthetőségre. „A profi gyűjtők szisztematikusan gyűjtenek, az évek során kialakult szempontok alapján szelektálva választják meg a gyűjteményük gyarapításához a darabokat. Pl. csak antik fegyvereket, vagy az 1848-49-es szabadságharc során, esetleg az I. vagy II. világháborúban használt fegyvereket gyűjtenek. Meghatározza a gyűjthető tárgyak körét a jövedelem. Más dolog, ha valaki kis jövedelemből gyarapítja a gyűjteményét, és megint más, ha valakinek jelentősebb finanszírozási lehetősége van. Utóbbiak között néhány szisztematikusan vásárló profi gyűjtőn kívül vannak befektetési vásárlók és vannak akik műkedvelő vásárlók – ők szisztéma nélkül vásárolnak, halmoznak. A szinte korlátlan vásárlási lehetőség a hobbi lényegéből, a megszerzési élményből vesz el, nem tud akkora örömöt okozni” – mondta a szakember, hozzátéve, hogy a fegyvergyűjtésben trendeket is meg lehet figyelni: „A legtöbben divatszerűen vásárolnak. A szabadságharc 150 éves, majd az első világháború századik évfordulója idején megnőtt a kereslet az akkor használt fegyverek és relikviák iránt. Ilyen trendek, hullámok mindig vannak” – tette hozzá.

Gazsó László megemlített két, a gyűjtők által kedvelt ismertebb fegyverkészítőt, Pacholek Károly és György kardgyárosokat, akik a 19. század végén az az első világháborúig tevékenykedtek Budapesten. Pacholek a hadseregnek és a rendőrségnek gyártott, de előfordulnak egyedi darabjai is. „A gyűjtők kedvelik a Pacholek-darabokat. Kedveltek és keresettek még a bajor származású harmadik generációs Kirner dinasztia pisztolyai és puskái. Kirner József 1848 előtt, Budán alapította üzemét, ahol egyedi extra minőségű fegyvereket gyártottak egészen az első világháborúig” – mondta.

A járvány hatása

Gazsó tapasztalatai szerint a koronavírus-járvány megjelenése érzékenyen érintette a régi fegyverek piacát. „Az első hullám alatt legtöbben visszafogták a költekezést, tartalékoltak. Egy idő után megjelent egy vásárlói réteg, és alkalmanként a korábbi áraknál jóval magasabb árakon vásároltak.

Valószínűsíthető, hogy a korábbi költekezéseik helyett pótcselekvésként ezt találták. Ezek a magas árak a visszarendeződés után valószínűleg már nem lesznek realizálhatók” – mondta.

A szakember úgy látja, a magyar fegyvergyűjtők elsősorban a kardokat és bajonetteket gyűjtik, de több gyűjteményben bár ritkábban és kisebb mértékben, de megtalálhatóak az elöltöltős lőfegyverek, egyenruhák és más katonai régiségek is. „A felbukkanó és eladásra kínált régiségeket azonnal meg kell vásárolni, mert később, amikor mi keresünk, nem biztos hogy lesz belőlük eladó. A fegyvergyűjtés ma már idő és pénzigényes türelemjáték. Ha megvan, hogy milyen darabot akarok, nem biztos, hogy lesz a piacon. Idő kell hozzá, de éppen ez adja »kincsvadászat« izgalmát és szépségét” – ecsetelte a szakember.

Gazsó úgy véli, a tehetősebbek az empire, a barokk vagy az annál régebbi relikviák

gyűjtését preferálják. „Az ilyen régi fegyverek ára magas, csak egy szűk körnek elérhető. Az átlagos anyagi lehetőségű gyűjtők számára még elérhető 1848-as fegyverekre és a KuK-kardokra és bajonettekre állandó a kereslet. Az emberekben az a kép marad meg, amit a leggyakrabban látnak. A Horthy-korszakig használt gyalogos tisztek részére rendszeresített kardokat a laikusok igen gyakran huszárkardnak vélik. A történelem során a magyar huszárok olyan hírnevet szereztek, hogy mára a huszár már hungarikummá vált. A magyar emberek számára a korabeli katona elsősorban a huszár. A huszár- és a ’48-as fegyverek iránti állandó érdeklődés és kereslet is nagyon jól tükrözi, hogy nekünk magyaroknak mennyire közel áll a szívünkhöz a huszárság és a Szabadságharc történelme és szelleme” – zárta a szakember.

PH