Nagyvilág
Biden és Putyin Lukasenkáról is beszélgetett
Navalnij és a csehországi robbantás is terítékre került.
Oroszország továbbra is válaszolni fog az Egyesült Államok szankcióira a kölcsönösség elve alapján – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Peszkov közölte, hogy a Kreml „kategorikusan nem ért egyet” a cseh kormány azon következtetéseivel, hogy az orosz szakszolgálatoknak közük volt a vrbeticei hadianyag-raktárban 2014-ben bekövetkezett robbanáshoz. Prága álláspontját egyúttal provokatívnak és barátságtalannak minősítette.
Dmirij Peszkov megerősítette Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezetőnek azt a kijelentését, hogy az ellene készülő merénylet téma volt Vlagyimir Putyin és Joe Biden keddi telefonbeszélgetésén. A szóvivő az állítólagos puccskísérletre vonatkozó kérdéseket a biztonsági szolgálatok hatáskörébe utalta.
Elmondta továbbá, hogy a Kreml „sehogyan sem” fogadta az amerikai fenyegetést, miszerint Oroszországnak komoly következményekkel kell szembenéznie, ha Alekszej Navalnij ellenzéki politikus meghalna a börtönben. A lehetséges következményekkel Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó fenyegette meg Moszkvát a CNN amerikai hírtelevízió vasárnapi műsorában.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a diplomaták kölcsönös kiutasítását eredményező orosz-cseh konfliktust egy olyan információs kampány eredményének mondta, amely mögött az Egyesült Államok áll. Ezzel szerinte Washington a nyugati országokban felhalmozódott problémákról próbája meg elterelni a figyelmet.
Zaharova azt is bejelentette, hogy a moszkvai cseh nagykövetség, hasonlóan az oroszországi amerikai diplomáciai képviseletekhez, többé nem alkalmazhat orosz állampolgárokat. Közölte, hogy a 18 orosz diplomata Prága általi kiutasítása 62 embert érint, köztük 28 gyereket.
A szóvivő kommentálta Jan Hamácek cseh kormányfőhelyettes, belügyminiszter és megbízott külügyminiszter kijelentését, miszerint Moszkva nem fogja felfedni a robbantások ügyében lefolytatott nyomozás minden részletét; szerinte ez azt bizonyítja, hogy hamis állításról van szó.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója