Nagyvilág

Minden hazai pályán szereplő csapat továbbjutott a labdarúgó Európa-liga negyedöntőjéből

Published

on

Fotó: MTI / AFP / Oli Scarff

A második számú európai kupasorozatban is kiderült, kik jutottak a legjobb négy közé.

Az Arsenal egy héttel ezelőtt az utolsó pillanatokban engedte ki a kezéből a győzelmet. A londoni 1-1-es döntetlen után így az idegenben szerzett gólnak köszönhetően a Slavia Praha várhatta kissé előnyösebb helyzetből a visszavágót. Ehhez képest az Arsenal hat perc alatt eldöntötte a továbbjutást, hiszen a 18.  és a 24. perc között Pépé, Lacazette és Saka is gólt szerzett, így Lacazette második félidőben szerzett újabb találata már csak a hab volt a tortán.

A Machester United szinte már az első összecsapáson továbbjutott, hiszen a Granada ellen idegenben is nyerni tudott. Aki mégis bízott abban, hogy a spanyolok csodát tehetnek, azoknak Cavani már a hatodik percben elvette a kedvét. A végén ráadásul Jesús Vallejo öngólt vétett, az United pedig magabiztosan jutott az elődöntőbe.

Ahogy magabiztosan jutott tovább a Villarreal is, amely a Ferencváros korábbi Bajnokok Ligája-beli ellenfelét, a Dinamo Zagrebet búcsúztatta. A spanyolok egy hete idegenben, most pedig hazai pályán is egygólos győzelmet arattak. 

A negyedöntők minden bizonnyal legizgalmasabb meccsét Rómában játszották. A Roma ugyanis egy hete vesztett állásból tudott fordítani az Ajax otthonában, ám a visszavágón a hollandok szerezték meg a vezetést. Mindez azt jelentette, hogy egyetlen góllal az Ajax jutott volna az elődöntőbe, ám azt az egyetlen gólt végül Dzeko szerezte, így a mérkőzés döntetlennel ért véget.

Az Európa-ligában, csakúgy, mint a Bajnokok Ligájában, a legjobb négy csapat közé két angol klub jutott be, sőt, akár egy angol házidöntő is összejöhet. Ehhez a Manchester Unitednek a Romát, az Arsenalnak a Villarrealt kell legyőznie. A párosítások első meccsét április 29-én, a visszavágókat május 6-án rendezik.

 

Labdarúgó Európa-liga, negyeddöntő, visszavágók:

Villarreal (spanyol)–Dinamo Zagreb (horvát) 2–1. (Továbbjutott a Villarreal, 3–1-es összesítéssel)

Roma (olasz)–Ajax (holland) 1–1. (Tj.: Roma, 3-2)

Slavia Praha (cseh)–Arsenal (angol) 0–4. (Tj.: Arsenal, 5-1)

Manchester United (angol)–Granada (spanyol) 2–0. (Tj.: Manchester United, 4–0)

 

Fehér György

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version