Magyarország

Fürjes Balázs egyetért abban, hogy a kormánypártnak mindig nagyobb a felelőssége

Published

on

Fotó: Pozsonyi Roland

A politikus Gyurcsány Ferenc felszólalására is reagált.

„Politikusoknak kufárkodni az emberek érzelmeivel nem bölcs dolog. A kormányzatot is emberek alkotják, és az ember hibázik. Nem mondtuk, hogy tökéletesen végezzük a munkánkat, az hazugság is lenne” – mondta Fürjes Balázs Gyurcsány Ferenc tegnapi, az Országgyűlésben elhangzott kemény mondataira reagálva a KeljfelJancsiban. 

„Magukat is el fogják vinni, nem is olyan soká, egy-másfél év múlva. Maguk nem megvédték a magyarokat, hanem hozzájárultak ahhoz, hogy magyarok százai haljanak meg. Mi ezt a felelősséget számon fogjuk kérni, és maguknak nem lesz kegyelem.” Ezeket a mondatokat Gyurcsány Ferenc intézte szerdai napirend előtti felszólalásában a kormánypárti képviselőkhöz.  A DK elnöke felszólalásában arról is beszélt, hogy az apja nagyjából 4-5 ször volt börtönben. Mint mondta, nem volt nagy gazember, csak kicsi; kis trógerságokért zárták börtönbe, mindeközben az Orbán-kormány százak haláláért felelős.

A volt miniszterelnök tegnapi szavaira reagálva Fürjes Balázs a 168.hu-n futó KeljfelJancsiban csütörtök reggel azt mondta, nem látta ugyan Gyurcsány felszólalását, de a jobboldali sajtóból úgy tudja, hogy az egykori kormányfő apja egyszer részegen teherautóval belehajtott egy lovaskocsiba. „Nem tudom, mennyire lehet ezt piti ügynek nevezni, de hogy a tüzesvíz milyen szerepet játszik ebben a felszólalásban, ne is feszegessük” – fogalmazott a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára. 

Fürjes azzal ugyanakkor egyetértett, hogy a kormánypártnak mindig nagyobb a felelőssége. „Ezt mi vállaljuk. Néhány ember előtt meg kell emelni a süvegünket” – utalt azokra az orvosokra, szakemberekre, akik végül meggondolták magukat a kezdeti ódzkodás után a keleti vakcinák kérdésében.

„Politikusoknak kufárkodni az emberek érzelmeivel nem bölcs dolog. A kormányzatot is emberek alkotják, és az ember hibázik, nem mondtuk, hogy tökéletesen végezzük a munkánkat, az hazugság is lenne” – fogalmazott a fideszes politikus, aki szerint nem igaz, hogy Európában a legrosszabb helyzetben lenne az ország a járványkezelés tekintetében. A kormány védekezési intézkedései és az oltás miatt szerinte jól állunk. 

Fürjes úgy vélte, Müller Cecília és Szlávik János is remekül kommunikál, Merkely Béla pedig egy olyan szaktekintély, akinek szavára mindig adnak a döntéshozók – a laikusoknak is kellene. 

Hozzátette, már csak azért is bízni kellene a keleti védőoltásokban, mert a nyugat-európai országok is sorra igyekeznek orosz oltóanyagot szerezni. „A vakcinákkal kapcsolatban ugye senki nem gondolja, hogy a gonosz magyar kormány mozgatja a bajor döntéshozást, vagy Angela Merkelt? Ők ugyanis kijelentették, hogy Bajorországnak kell az orosz vakcina” – fogalmazott az államtitkár.

 

168.hu

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version