Magyarország
Kemény Dénes: Traumaként éltem meg a vereséget
A Lelkifröccs vendégeként ezúttal az egykori szövetségi kapitány mesélt Csernus Imrének a siker buktatóiról és a kudarc hasznáról.
A vízipóló-legendát a legelső igazi traumák akkor érték, amikor egy-egy meccsen rosszabbul játszott annál, mint amit elvárt magától. „Mégis, minden egyes vereségből tanulni, profitálni tudtam. Mindig traumaként éltem meg a vereséget, ezért gondolkozni kezdtem. Gondolkoztam az okokon, és előbb-utóbb rájöttem, hogy mit rontottam el, mit nem tettem meg. És ez óriási segítség volt a fejlődéshez” – mondta a tréner.
Kemény Dénes azt is elárulta a 168.hu-n futó Lelkifröccsben, hogy az volt az általa vezetett magyar válogatott legnagyobb problémája, hogy sohasem szenvedtek el vereséget. „Nem kaptunk ki, így nem traumaként éltük meg az egyébként gyengébb teljesítményünket, hiszen győztünk. És mivel az eredményjelző tábla megvédett, ezért sokkal kevésbé voltunk arra fókuszálva, hogy javítsunk magunkon.” A sportlegenda elmesélte, fiatal játékosként egyedül dolgozta fel a kudarcait, még gyerekként se beszélte ki a sportvereségeit.
„Megtette ezt helyettem az edzőm, és az apám, Kemény Fecsó bácsi. A vasárnapi ebédnél nem úsztam meg, hogy az apám elmondja a véleményét a vízilabda-teljesítményemről. Nyilván ellenálltam, ahogy minden kamaszgyerek, de ha magamra maradtam, akkor elgondolkoztam, hogy mennyi mindenben igaza volt” – idézte fel a szövetségi kapitány.
Kemény Dénest nemcsak szakmai kudarcok érték: vele is megtörtént fiatalon, hogy összetörték a szívét. „Hiába voltam fiatal, jóképű és vízilabdás, bizony megviselt egy-egy szakítás. És sokszor nem tudtam a medencén kívül hagyni az érzelmeimet. Szövetségi kapitányként is átéltem hasonlókat, hiszen pontosan tudtam, hogy melyik sportolóm él át aktuálisan lelki krízist, és ilyenkor természetesen másképp néztem rá, másképp foglalkoztam vele.” Keménynek manapság viszont semmiféle magánéleti hullámvölgyet nem kell már átélnie, hiszen feleségével, Renátával 18 éve élnek boldog házasságban.
168.hu
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója