Kiemelt hírek

Mentális világjárvány követheti a Covidot

Published

on

Fotó: MTI / EPA / Erik S. Lesser

Vészharangot kongatnak a szakemberek: ha nem teszünk erőfeszítéseket, a Covid-19 pandémiáját viharos sebességgel a pszichés követi.

Már most vannak előjelei, egyértelműen megnőtt az erőszak, mind a családokon belül, mind az utcákon, közlekedésben, de többen fordították ezeket az indulatokat önmaguk ellen.

 „Nyolc embert agyonlőtt egy ámokfutó az egyesült államokbeli Georgia állam három masszázsszalonjában, az áldozatainak többsége ázsiai nő volt. Több mint egy év telt el azóta, hogy az Egyesült Államok törvényhozói megkongatták a vészharangot amiatt, hogy a koronavírus-járvány előidézheti az ázsiai származású amerikaiak elleni rasszista támadások szaporodását. A félelmük beigazolódott: a Stop AAPI Hate nevű jogvédő szervezet, amely az ázsiai és csendes-óceáni származású amerikaiak elleni bűncselekmények nyomon követésével foglalkozik, 2020 márciusa óta több mint háromezer bejelentést kapott ázsiaiak elleni erőszakos bűntettekről, míg ez a szám az előző években száz körül járt. A koronavírus-járvány kitörése óta a szóbeli sértegetéstől kezdve a munkahelyi diszkrimináción át a fizikai bántalmazásig esetek ezreit jelentették, amelyeket ázsiai származású amerikaiak ellen követtek el az Egyesült Államokban. Aktivisták és jogvédők szerint ezek egyértelműen gyűlölet-bűncselekmények, és a hátterükben az áll, hogy a járvány kitöréséért sokan Kínát okolják” – ez a hírcsokor a legutóbbi, múlt heti sokkoló történetről készült, de az Egyesült Államokhoz hasonlóan sokasodnak az ázsiaiak elleni támadások például Németországban is. 

 

Covid-szindróma?

Hazánkban ilyen mértékű támadás dedikált csoportokkal szemben nem volt, viszont a helyzet hozta agresszió kézzel fogható. A családon belüli erőszak, a nyílt utcai konfliktusok, a közlekedésben, a boltokban, vagy az egyre nagyobb számú, látszólag megmagyarázhatatlan öngyilkosság-szám emelkedésében egyértelműen látható, ahogy nő a depresszió. A társadalom olyan, tökéletesen ismeretlen helyzetbe került, amelynek kezelésére nincsenek eszközei. Ez hozta magával a feszültséget, a frusztrációt, amire két reakció van: az agresszió és a regresszió. Így például a személy alkalmasint ellenségképet talál, ahol levezetheti azt a belső feszültségét, amit a teljes bizonytalanság okoz. 

A mostani koronavírus-járvány sok szempontból egyedülálló. Nem csak azért, mert egy eddig ismeretlen vírus menetel végig a világon, korábban elképzelhetetlen tömegben kényszerítve otthonaikba és elkülönítőkbe emberek százmillióit. Nem csak azért, mert még a legodaadóbb orvosi kezelés ellenére is tízezrek halnak meg. Nem csak azért, mert az általa okozott közvetlen és közvetett gazdasági károk mértéke beláthatatlanul és felfoghatatlanul nagy. A mostani helyzet azért is más, mert a járvány olyan időszakban érkezett, amikor a világ ideges, nyugtalan és fáradt. A terrorizmus, a klímaválság, a háborúk, a migrációs krízis, a felborult világrend, az ezek nyomában járó politikai-ideológiai változások olyan nagy nyomást helyeznek sokakra, amit nehéz hordozni. Megsokszorozza a problémák észlelt súlyát, hogy talán ez az első alkalom a történelemben, amikor a digitális korszak jóvoltából, olyan közel kerülnek hozzánk a bajok, hogy akár bele is roppanhatunk, anélkül, hogy közvetlenül érintettek lennénk. 

 

Ellenségkép

„Utoljára 102 évvel ezelőtt a spanyolnátha teremtett ilyen helyzetet, rögtön az első világháborút követően. Több áldozatot követelt, mint maga a háború. Most úgy találta meg ez a vírus a társadalmat, hogy egyáltalán nem volt erre felkészülve. Ma is rengeteg a találgatás, semmit sem tudunk valójában az eredetéről, de megmutatta, hogy az emberiség mennyire sebezhető és védtelen. Minden olyan dolog, ami megmagyarázhatatlan és bizonytalanságot szül, abból egy közös ellenségkép adhat kivezetést. Megpróbál mindenki »arcot« adni a pandémiának, ki úri huncutságnak tekinti, ki a kormányzati diktatúra igazolásának, mindenesetre vergődünk a bizonytalanságban. Egy éve már csak azt érzékeljük, hogy egyre halnak meg az emberek, ráhatásunk pedig, legalábbis eddig, nemigen volt” – fogalmaz Radó Iván, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum elnöke, aki szerint óhatatlan, hogy egy ilyen helyzet társadalmi pszichózist okozzon, amelyet nagyban erősít, hogy a média átpolitizált, nincs egy higgadt hang, pedig abban lenne a kulcs.

 

Mentális pandémia

„A közösségi média egyszerre áldás és átok ilyen helyzetben. Jó, mert gyorsan és hatékonyan eljuthatnak hozzánk a lényeges információk, melyek életmentőnek bizonyulhatnak. Átok, mert sok hamis hír, egyszerű tudatlanságból vagy éppen tudatos gonoszságból eltorzított információ is megtalál bennünket, ami meggyengíti a járvány elleni egyéni és közösségi védekezésünk erejét. A mostani járvány azért különleges, mert az emberek pszichés immunrendszere az elhúzódó és megoldatlan világméretű feszültségek, valamint a közösségi média ezeket felerősítő hatására kritikus mértékben meggyengült. Azért nálunk is voltak csoportok, akikre ez a fajta belső feszültség kivetült, kezdetben az idősek, most pedig az oltáshoz való hozzáférés keltett sokakban már-már gyűlöletet. Ha csak a közlekedést nézzük, a büntetőfékezés már szinte rutin, mert képtelenek uralni az indulatokat. De ami drámai, az például a gyerekekkel szembeni erőszak, vagy, hogy már nem egy olyan öngyilkossággal találkozunk, aminek hátterében semmilyen megmagyarázható, például egzisztenciális ok nem volt. 

Természetesen a rossz lelki állapotnak vannak teljesen indokolt okai, hiszen a bezártság, a munkahelyek elvesztése, az állandó egészségügyi fenyegetettség, legyen az maga a vírus, vagy az, hogy nem juthatunk a megszokottak szerint egészségügyi ellátáshoz, de a személyes kapcsolatok elapadása is kellő oka ennek. Az azonban már most egyértelmű, hogy ha valamilyen hathatós lépés nem történik, ennek a helyzetnek beláthatatlan következményei lesznek” – figyelmeztet Radó Iván. 

Az elnök szerint a gyász, a rettegés, a kiégettség, az agyonhajszoltság, a tehetetlenség érzése, a hozzátartozókkal való kapcsolattartás nehézségei, a bezártság, a különleges szabályok mind az egészséges embereknél, mind a betegségre hajlamosaknál, vagy a már betegeknél kiválthatnak mentális problémákat. Erre fel kell készülni, ami nem túl bonyolult, hiszen ezt a munkát végezheti pszichológus, rezidens, végzős orvostanhallgató, pszichiáter, mentálhigiénés szakember, stb. A szervezés, a felkészülés azonban nem várhat.

 

Kun J. Viktória

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version