Kiemelt hírek

László Imre: Sok mindennel elkéstünk

Published

on

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Az ötletszerű döntések nagyon sok kárt okoznak az egészségügyben, véli az ország egyik legképzettebb válsághelyzeti orvosa, Újbuda DK-s polgármestere.

A Szent Imre kórház korábbi igazgatója a 168 Órában Barát Józsefnek beszélt többek között az egészségügy kapacitásgondjáról, a magas halálozási rátáról, és arról is, hogy a politika hogyan hat a járvány elleni védekezésre.

 

– Önkéntesekre van szükség az egészségügyben. Ön is jelentkezett. Hová osztották be?

– A Szent Kristóf Szakrendelőben jelentkeztem, annak kidolgozásában vettem részt, hogy az intézmény oltópontként hogyan tud zökkenőmentesen működni. Minden egyes helyiségre és egészségügyi dolgozóra lebontott tervet készítettünk, kidolgoztuk annak részleteit is, hogy ne alakuljanak ki hosszú sorok. De nem kaptunk vakcinát. Azt hiszem, ez a kerület ellenzéki vezetésének szóló döntés volt.

 

– Azt mondják, szükség van minden orvosra, bár Gulyás Gergely álhírnek, hazugságnak nevezte, hogy kapacitásprobléma lenne az egészségügyben.

– Legyünk őszinték: a magas halálozási aránynak az az oka, hogy mély szakadék van a személyi feltételek és a roppant feladat között. Amíg van tucatnyi elkötelezett egészségügyi dolgozó, addig az egészségügy valamilyen szinten működik majd. Csakhogy az egészségügy intézményrendszerének esetében az összeomlás nem azt jelenti, mint egy iparvállalatnál, hogy csődöt jelent és bezár. Hanem azt, hogy fokozatosan növekszik az ellátás bizonytalansága, miközben a szakmai színvonala csökken.

 

– A kulcskérdés persze most az, hogy mi történik a kórházakban.

– Nem tudjuk. Olyan szigorú tájékoztatási tilalmat rendeltek el, amely nemcsak az újságírók, hanem az önkormányzati vezetők számára is átláthatatlanná teszi a rendszert. 

 

– Látjuk viszont az eredményt: az elmúlt tizennégy napban Magyarország már élre került a lakosságarányos halálozásokban.

– Ez annak a következménye, hogy nem állnak rendelkezésre a feladatok elvégzéséhez szükséges személyi feltételek. Ezért folyamatosan csökken a szakmai színvonal. Balogh Zoltán, a szakdolgozói kamara elnöke elmondta: eddig a Covid-osztályokon egy szakasszisztensre négy-hat beteg jutott. Most tizenhat-húsz. Ha egy nővér a 12 órás műszakban minden erejét összeszedve folyamatosan rohan, akkor sem tudja a feladatát ellátni. A lélegeztetőgépre kapcsolt betegek mélyaltatásban vannak. Ezeket a betegeket forgatni kellene, hogy átlevegőztessék a tüdejüket, mesterségesen kell táplálni, tisztába kell őket tenni, kezelni kell a testükhöz csatlakoztatott infúziós pumpákat.

 

– Ön képzett katasztrófaorvos. Mi az, amit érdemes lenne megtenni, megpróbálni?

– Nagyon sok mindennel már elkéstünk. Ma már csak a tüzet olthatjuk. Még most, a tűzoltás időszakában is érvényes az alapelv, hogy az egészségügy irányítása során a különböző tevékenységeket össze kell hangolni az alapellátástól a kórházak működésén keresztül a szűrésekig, az oltások megszervezéséig. És ennek persze része az is, hogy nem szabad megcsinálni azt, hogy az ellenzéki területeknek nem adom meg a lehetőséget, hogy részt vegyenek a védekezésben. 

 

(A teljes interjú a 168 Óra április elsején megjelenő számában olvasható)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version