Kiemelt hírek

Nem találtak kockázatot az AstraZeneca-vakcinánál

Published

on

Fotó: MTI / Varga György

Nincs megerősíthető okozati kapcsolat az AstraZeneca oltóanyaga és az észlelt vérrögképződéses esetek között.

Egyetlen agyi vérrögképződéses esetet sem tárt fel az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem, illetve a Pfizer és BioNTech által a koronavírus ellen kidolgozott oltóanyagok eddigi legkiterjedtebb walesi vizsgálata.

Swansea városának egyeteme elsősorban azt vizsgálta, hogy növekszik-e az egyik ritka trombózisfajta, az agyi sinustrombózis kialakulásának kockázata azok körében, akiket a Nagy-Britanniában jelenleg forgalmazott két oltóanyag valamelyikével beoltottak.

A vizsgálat azért összpontosított erre a vérrögképződéses típusra, mert az elmúlt hetekben a német és a norvég egészségügyi hatóságok arról számoltak be, hogy ilyen esetek fordultak elő az AstraZeneca/Oxford-vakcinával beoltottak körében.

Berlin, valamint Brandenburg tartomány és München városának vezetése éppen kedden közölte, hogy agyi vérrögképződéses esetekről szóló bejelentések miatt a 60 év alatti korcsoportokban felfüggesztik az AstraZeneca vakcinájának használatát.

A 440 ezer beoltott bevonásával elvégzett walesi kutatás azt az eredményt hozta, hogy sem az AstraZeneca/Oxford-vakcinával, sem a Pfizer/BioNTech-oltóanyaggal beoltott vizsgálati alanyok körében nem fordult elő egyetlen agyi sinustrombózisos eset sem.

Az egyetemének ismertette, hogy a vizsgálatba bevont lakossági csoportban volt hét olyan páciens is, akiknél korábban diagnosztizálták ezt a trombózisfajtát, de beoltásuk után náluk sem fordult elő újból ez a vérrögképződéses tünet.

A kutatáshoz megvizsgált lakossági csoporton belül 180 ezren az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem, 260 ezren a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyagát kapták.

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) a vérrögképződéses esetekről szóló korábbi beszámolókra reagálva már e hónap közepén állásfoglalást adott ki, leszögezve: a rendelkezésre álló adatok szerint nincs megerősíthető okozati kapcsolat az AstraZeneca oltóanyaga és az észlelt vérrögképződéses esetek között.

Az MHRA hangsúlyozta, hogy az Egyesült Királyságban az oltási kampány december 8-i kezdete és március közepe között 11 millió adag AstraZeneca-oltást adtak be, és nem érkezett több bejelentés vérrögképződéses esetekről annál, mint ahány ilyen eset a beoltott lakossági csoportokban természetes okokból egyébként is előfordult volna ugyanebben az időszakban.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version