Kiemelt hírek

Kilátástalanná vált a mélyszegénységben élők helyzete; nagyobb veszélyben a mentális betegek – Megjelent a Pesti Hírlap

Published

on

A hétfői Pesti Hírlap címlapja

A hétfői Pesti Hírlap témáit ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Elképesztő helyzetet hozott a hátrányos helyzetben élők, főleg a gyerekek életében a Covid-19. Mind az egészségügyi ellátásban, mind az oktatásban nagyon súlyos hatása volt és van a jelenlegi helyzetnek. Az eddig is nehézkes orvosi ellátás most szinte kilátástalanná vált, ha egy-egy ilyen területen megjelenik a vírus, pillanatok alatt söpör végig, orvost nem érnek el, leginkább már csak a mentőt hívják.

A betegségtől való szorongás, illetve a járvány megfékezése érdekében hozott intézkedések valamennyiünket érintenek, hiszen megváltoztak a szociális kapcsolataink, beszűkültek a kikapcsolódási lehetőségeink, sokan elveszítik a munkájukat – vagy ha nem is veszítik el, ennek a lehetősége azért felmerülhet – mondta Demetrovics Zsolt, Az ELTE Pszichológiai Intézetének igazgatója és a Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék vezetője Fiala János Keljfeljancsi című műsorában. A mentális betegek még nagyobb veszélynek vannak kitéve.

 

További témák:

  • Nagy-Britannia lazít
  • Saját vakcinagyártásában bízik az EU
  • Jól járnak az idei nyugdíjigénylők
  • Csak a minimumot hozta a válogatott San Marino ellen

Itt találja meg lapunkat:

  • Astoria
  • Blaha Lujza tér
  • Boráros tér
  • Corvin negyed metróállomás
  • Deák tér
  • Déli pályaudvar
  • Fővám tér
  • Kálvin tér
  • Keleti pályaudvar
  • Móricz Zsigmond körtér
  • Nagyvárad tér
  • Nyugati pályaudvar

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version