Magyarország
U21-es Eb: jöhetnek a románok
A németek elleni vereség után nem sok pihenője maradt a magyar U21-es válogatottnak, amely szombaton Románia ellen lép pályára.
A magyar U21-es válogatott nem került könnyű csoportba az Európa-bajnokságon, hiszen Németország és Hollandia is ott van a legesélyesebbek között. Épp ezért sokan azt mondták a torna előtt, hogy a csoport negyedik csapata, Románia ellen lehet esélyünk pontokat szerezni. Igen ám, de Románia a két évvel ezelőtti korosztályos kontinensviadalon bejutott az elődöntőbe, most pedig az első fordulóban döntetlent játszott Hollandiával. Így ők egy sikerélménnyel felvértezve érkeznek, míg a magyar csapat az első fordulóban simán kikapott Németországtól.
„Már a németek elleni mérkőzés utolsó 25-30 percében is a románok ellen készültünk, hiszen a cserék azt a célt szolgálták, hogy a meghatározó játékosok tudjanak egy kicsit pihenni. Valóban, a románok döntetlent értek el a hollandokkal szemben, ám azért arra készülünk, hogy ellenük több lehetőségünk lesz a támadásokra” – mondta Gera Zoltán szövetségi edző, hozzátéve, hogy a román–holland mérkőzést folyamatosan elemzik, és igyekeznek mindenre felkészülni.
Elemezni pedig van mit, hiszen a románok szinte semmiben sem játszottak alárendelt szerepet a hollandok ellen. Igaz, nem ők birtokolták többet a labdát, de a kapuralövéseket, a kaput eltaláló lövéseket vagy épp a szabadrúgásokat tekintve következő ellenfeleink teljesítettek jobban.
Meglepetés, hogy Adrian Mutu román szövetségi edző kihagyta a román keretből a korosztály négy legértékesebbnek tartott játékosát, így a Rangersben szereplő Ianis Hagi, a Parma két játékosa, Denis Man és Valentin Mihaila nem utazott el Magyarországra, igaz, őket talán kárpótolja, hogy mindhárman a felnőtt válogatott világbajnok selejtezőiben szerepelnek, míg Florinel Coman gyenge formája miatt még a tartalékok közé sem került be.
Fehér György
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!