Kiemelt hírek

Hiába a járvány, marad az önkéntes munka

Published

on

Fotó: MTI / Mohai Balázs

Nem biztos, hogy minden érettségire készülő diák teljesíteni tudja ezt a feltételt.

„Elfogadhatatlan, hogy valaki azért ne tudjon leérettségizni, mert önhibáján kívül nem tudta megszerezni az 50 órányi közösségi szolgálatot” – mondta a 168.hu-nak Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Országos Választmányának elnöke.

Az érdekvédőt azt követően kereste meg testvérlapunk, hogy kérdésükre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közölte, hogy nem tekintenek el a végzősök esetében kötelező önkéntes munkától. „A közösségi szolgálatot jellemzően nem a 12. évfolyamon, hanem már korábban teljesítik a tanulók. Azok a végzősök pedig, akik még nem teljesítették közösségi szolgálatukat, tavasszal még pótolhatják azt” – így szólt a tárca válasza.

Komjáthy Anna elmondta, a PDSZ is hasonló választ kapott az Emmi-től, amikor a szervezet azt kérte, hogy engedjék el az önkéntes munka teljesítését az érettségizőknél. „A közösségi szolgálatot valóban a 9-11. osztályban kell elvégezni, de ez a járvány miatt már tavaly tavasszal – vagy akár idén ősszel is – akadályokba ütközött. Márpedig akinek eddig nem sikerült teljesítenie az előírt óraszámot, az érettségig tartó időszakig nehezen tud majd megfelelni a követelményeknek” – fogalmazott a szakszervezeti vezető.

Az önkéntes munkát – bár csak egy kiegészítő eleme a középiskolai éveknek – igen komolyan kell venniük az intézményeknek: 2016 óta nem szerezhet senki sem érettségit enélkül, még akkor sem, ha kitűnő tanulóról van szó.

 

Kiskapu

Némi segítséget jelenthet ugyanakkor a diákoknak, hogy az Emmi közlése szerint lehetőség van digitális munkarenddel kapcsolatos segítő tevékenységre. A gyakorlatban – az Oktatási Hivatal által kiadott tájékoztató alapján – ez azt jelenti, hogy a tanulók bevonhatók a tantermen kívüli oktatás folyamatába: például online tananyaghoz készíthetnek segédanyagokat vagy korrepetálhatják a diáktársaikat. A teljesítést – belső iskolai teljesítésként – előre jelezni kell az osztályfőnöknek és az intézményvezetők saját hatáskörükben ellenőrizhetik, igazolhatják.

„Az önkéntes munka ilyen formája azonban nem nyomon követhető, így ez egy olyan kiskapu, amely kizárólag papírmunkát jelent a tanároknak, de az eredeti célt, a közösségi szolgálatot aligha szolgálja” – fogalmazott Komjáthy Anna.

Szerinte a kormány egyszerűen nem akarja belátni, hogy bizonyos kötelezettségek teljesítését a járvány idejére fel kellene függeszteni. „Ez lehet az oka annak, hogy miért nem adják meg azt az engedményt a most érettségizőknek, akiknek mindössze néhány óra hiányzik az ötvenből” – fogalmazott a PDSZ elnöke.

 

Túlzott elvárás

Hozzátette, a digitális korrepetálás korábban is létezett, de hogy ezt közösségi szolgálatként hogyan lehet hivatalosan bizonyítani, arra nem tudja a választ. Komjáthy egyébként alapvetően nem tartja rossz ötletnek az önkéntes munkát, azonban szerinte a jelenlegi helyzetnek felül kellene írnia a korábbi elvárásokat. „Sok diák hasznosan tudja eltölteni ezt az 50 órát, néhányan még tanulnak is belőle, de nem kergetek illúziókat, biztosan vannak olyan szélsőséges esetek, amikor kikerülik a feladatot. Most azonban ebben a nehéz helyzetben le kellene adni az elvárásokból” – mondta.

A 2016 óta kötelező közösségi szolgálat szabályai egyébként viszonylag egyszerűek, a diákok pedig igen sokrétű tevékenységet próbálhatnak ki. Az 50 órányi munkát az iskola szervezi meg, és alapszabályként a 9-11. osztályban, elosztva kell teljesíteni, lehetőleg a tanév alatt, de engedéllyel a nyáron végzett tevékenységet is beszámítják. A közösségi szolgálat olyan tevékenység lehet, amely társadalmilag hasznos, és valamelyik közösség javát szolgálja: tehát egészségügyi-, szociális-, jótékonysági-, oktatási-, kulturális-, környezet és természetvédelemi-, polgári- és katasztrófavédelmi feladatokat, valamint óvodáskorú, sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekekkel vagy idős emberekkel végzett közös sport- vagy szabadidős tevékenységet jelent.

 Az 50 órát több projekt keretében, több év alatt kell teljesíteni és nem kell mindet ugyanazzal a tevékenységgel kitölteni.

 

Érettségi oltás nélkül

Komjáthy Anna azt is elárulta testvérlapunknak, hogy a szervezethez érkező tanári megkeresések miatt újra és újra megpróbálkoznak azzal, hogy kérvényezik a pedagógusok soron kívüli oltását, de egyelőre ezzel sem foglalkozik a kormány. 

„Mindenhonnan lepattantunk. Most folyamatban van egy kérdőíves felmérésünk arról, hogy a kollégák akarják-e egyáltalán az iskolák újranyitását ebben a helyzetben, és vajon hajlandók-e érettségiztetni oltás nélkül. Hiszen egyelőre úgy tűnik, hogy a szokásos módon tervezik megtartani az érettségi vizsgákat. Egyelőre nincs szó arról sem, hogy a szóbelik elmaradnának”.

168.hu

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version