Nagyvilág
Bebörtönözhetnek egy írót Lengyelországban
Debilnek nevezte Andrzej Duda köztársasági elnököt.
Lengyelországban kilenc különböző sértéssel vagy rágalmazással kapcsolatos törvény van, ezek mindegyike börtönbüntetéssel fenyegeti az elkövetőt – írja a BBC News. Jakub Zulczyk lengyel író most azért került szembe a törvénnyel, mert egy novemberi Facebook-bejegyzésében debilnek nevezte a lengyel államfőt. Zulczyk a bejegyzésben gúnyos megjegyzéssel illette Andrzej Duda elnököt, mivel szerinte nem értette meg az amerikai választási eljárást, az író szerint legalábbis ez derült ki a frissen megválaszott amerikai elnök Joe Bidennek gratuláló Twitter-bejegyzéséből.
Az amerikai média még tavaly novemberben számolt be Joe Biden választási győzelméről, Andrzej Duda ezután írta ki a Twitterre a következőket: „Gratulálunk Joe Bidennek a sikeres elnöki kampányhoz. Amíg az elektori kollégium jelölésére várunk, Lengyelországnak addig is eltökélt szándéka a magas szintű és magas színvonalú lengyel-amerikai stratégiai partnerség fenntartása egy még erősebb szövetség érdekében”.
A népszerű lengyel író erre a posztra reagálva írta a Facebookra indulatosnak tűnő bejegyzését, amelyben úgy fogalmaz: „Joe Biden az USA 46. elnöke, Andrzej Duda pedig egy debil.” A Facebook-posztjában Zulczyk kitér arra, hogy korábban élénk érdeklődéssel tanulmányozta az amerikai politikai rendszert, de még soha nem hallott olyasmiről, mint az „elektori kollégium jelölése”.
A tavaly őszi amerikai elnökválasztás után közvetlenül sokakban derültséget keltett, hogy a Donald Trump leköszönő republikánus elnök támogatóinak tartott illiberális demokráciák és politikai rendszerek vezetői közül többen óvatosan, visszafogottan, esetenként napokat késve ismerték el nyilvánosan Joe Biden megválasztott amerikai elnök győzelmét. Az Egyesült Államok választási rendszerének sajátossága, hogy a közvetlen szavazás, illetve a szavazatszámlálás után formálisan egy úgynevezett elektori kollégium választja meg az elnököt. Andrzej Duda lengyel elnök feltehetően erre gondolt, amikor a népszerű író indulatát kiváltó Twitter-bejegyzését megírta. A posztban használt kifejezést a lengyel ügyészség „sértőnek” és „elfogadhatatlannak” nevezte.
PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!