Nagyvilág

Segítség, allergiás vagyok!

Published

on

Képünk illusztráció | Fotó: Shutterstock

Napjainkban az egyik legelterjedtebb betegségnek számít a súlyosabb vagy enyhébb tünetekkel járó allergia.

A legtöbben azonban összekeverik az ételallergiát az ételintoleranciával. Mi a különbség a kettő között? Mikor kezdjünk gyanakodni, hogy valamelyik összetevővel hadilábon áll a szervezetünk? Ennek jártunk utána.

Összefoglalóan ételérzékenységnek nevezünk minden olyan rendellenes reakciót az emberi szervezetben, amit az elfogyasztott élelmiszerek okoznak. Kisebb-nagyobb mértékben minden harmadik embert érinti ez a probléma.  Dr. Schuman Ádám, a FOODTEST Ételintolerancia Központ orvosa elmagyarázta, mi a különbség az allergia és az intolerancia között.

“Az allergia mögött úgynevezett IgE típusú immunválasz áll. Ennek tünetei az étel elfogyasztása után akár azonnal jelentkeznek és hevesek, ezért felismerésük is egyszerűbb. Némely reakció lehet kellemetlen, ám veszélytelen – egyes esetekben azonban akár életveszélyes is. Ez a fajta allergia elég ritka, mindössze a népesség 1-3 százalékát érinti. Ezzel szemben az ételintolerancia tüneteit rendszerint valamilyen élelmiszer hosszabb távú, rendszeres fogyasztása váltja ki. A panaszok inkább krónikusak, és nem feltétlenül csak emésztőrendszeri, hanem légúti vagy bőrtünetekkel jelentkeznek” – ismertette a szakorvos.

Érdemes tisztában lenni azzal, mikor kezdhetünk gyanakodni. Igen alattomos betegség az ételintolerancia, de állandóvá vált problémák esetén, amelyek nagyon változatosak lehetnek, gyanakodni kell rá. Jellemző például a migrén, a fejfájás, a fáradékonyság, gyermekeknél a hiperaktivitás vagy a tanulási nehézség, de előfordulhatnak akár gyulladásos ízületi fájdalmak vagy rendszeres hasmenés is. Nagyon fontos, hogy ezekben az esetekben elsősorban a szakorvost kell felkeresni, hiszen számos egyéb probléma is állhat a háttérben. Ha azonban az ok nem nyilvánvaló, érdemes az ételérzékenység lehetőségét is figyelembe venni. 

Kizárólag megfelelő vizsgálattal lehet kideríteni, hogy valóban ételallergiával vagy intoleranciával állunk-e szemben.

Ma már számos orvosi praxis alkalmazza az ételérzékenység-vizsgálatot. Az ezt követő, megfelelően összeállított, és persze következetesen betartott diéta esetén sok esetben már 2-3 hét után érzékelhető a tünetek enyhülése, akár el is múlhatnak a panaszok. Ezzel együtt is ajánlott a diétát legalább három hónapig követni, és később is megfontolni az érzékenységet okozó élelmiszerek fogyasztását. 

Dr. Schuman Ádám belgyógyász-allergológus azt is elmondta, gyakorlatilag bármelyik táplálékra érzékenyek lehetünk. “A különböző ételérzékenységek gyakorisága és súlyossága persze nagyon eltérő lehet. A leggyakoribb allergének a tehéntej, a tojásfehérje, a kazein, a kóladió, az élesztő és a búza, de a glutén, a kukorica, az árpa és a borsó is előkelő helyen van a listán” – hangsúlyozta a szakorvos.

A jó hír az, hogy gyermekek esetében az ételallergia a megfelelő diéta betartása mellett idővel „kinőhető”. Felnőtteknél akkor van esély az intolerancia megszüntetésére, ha gyógyítható szervi probléma, például valamilyen emésztőrendszeri zavar rejlik az intolerancia mögött. A bélrendszer állapota, annak működése és az ételérzékenység ugyanis szorosan összefügg. 

Az életmódváltás határozottan befolyásolhatja az érzékenység súlyosságát. Minden ember esetében számos speciális tényező lehet még a kórképben, ezért nagyon fontos szakembert bevonni a folyamatba. Bár hatalmas divattá vált az utóbbi években a „mindenmentes” étkezés, Schuman azt javasolja, próbáljuk meg az evési hóbortokat fenntartásokkal kezelni. Örök kérdés marad, hogy mit eszik az érintett laktóz vagy épp glutén helyett. 

Az ételallergiával vagy intoleranciával küzdők akár adókedvezményben is részesülhetnek: a glutén- és a laktózérzékenyek például SZJA-kedvezményt vehetnek igénybe, amennyiben a betegségük, a cöliákia, illetve a laktózintolerancia orvosilag igazolt. Az igazolásokat a háziorvos állítja ki a szakorvosi lelet alapján.

Skultéti Judit

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version