Kiemelt hírek

„Orvos is, és a betege is bújja a szakirodalmat”

Published

on

Képünk illusztráció: MTI / Bús Csaba

Sándor Judit bioetikus nyilatkozott a Pesti Hírlapnak.

„Nagyon sajátos az önkéntes védőoltás, amikor egyszerre többféle vakcina áll rendelkezésre, különböző ütemezésben, különböző korcsoportok számára. Ha a döntés szempontjai átláthatóak, esetleg már a regisztrációkor is közlik ezeket,  akkor kevesebb lenne a bizonytalanság és a rossz érzés”- nyilatkozta a CEU-n oktató szakember.

A védőoltás kérdése eddig nagyjából egyértelmű volt: a kötelezőknél fel sem vetődik a választás lehetősége, az önkéntes oltások esetében pedig mi döntünk, gyermekeink vagy a magunk érdekében.  A Covid-19 járvány azonban merőben új helyzetet teremtett. Bár önkéntes oltásról van szó, a vakcina kiválasztása egy tomboló járvány idején soha nem lehet à la carte. Ugyanakkor, mivel önkéntes az oltás, a döntésnek a beteggel megbeszélt orvosi szempontokon kell nyugodnia.  Elvégre a következményeket a páciens viseli. 

 

Sajátos betegjogok

„Az első alapvető különbség, hogy – szemben a kötelező oltásokkal – a covid elleni vakcina beadásáról a beteg önkéntesen dönt. Ebből az is adódik, hogy például az állami kártalanítás szempontjából kevesebb joga van, mint a kötelező védőoltások esetén. Ugyanis kötelező oltás esetében, ha a védőoltásra kötelezett személy a védőoltás adásával összefüggésben súlyos egészségkárosodást szenved, megrokkan vagy meghal, őt, illetve az általa eltartott hozzátartozóját az állam kártalanítja. Ugyanakkor az önkéntességből és az egyént terhelő fokozott felelősségből véleményem szerint az is adódik, hogy az adott korcsoport számára rendelkezésre álló vakcinák között a háziorvosával egyeztetve, az egészségügyi okok figyelembevételével dönthessen arról, hogy a rendelkezésre álló vakcinák közül a számára leginkább megfelelőt kaphassa”- mondja Sándor Judit bioetikus, a CEU tanára. Árnyalja persze a képet, hogy ez az önkéntes vakcina térítésmentes, tehát nem maga a beoltandó személy fizeti a költségeket. Ráadásul sokféle elven működő vakcina áll rendelkezésre, és vannak olyan egészségügyi, illetve a korosztályra jellemző szempontok, amelyek alapján különbség tehető a vakcinák között. Ugyanakkor tombol a járvány, és fontos az is, hogy minél előbb minél többen juthassanak a védőoltásokhoz. De azt is mindenki maga mérlegelheti, hogy a “mindegy, hogy mivel, csak minél előbb” típusú szempont a döntő, vagy az adott állapotnak a leginkább megfelelő vakcinát választja, esetleg csak később hoz majd döntést. És itt jön a következő nehézség. 

 

Kevés az információ

„Mindenesetre az önkéntes oltás beadása semmiképp sem lehet zsaroló, megtévesztő, vagy akár nyomásgyakorlással kicsiholt beleegyezésen alapuló, mert ekkor ez már nem önkéntes, hanem kényszeren alapuló oltás. Ebből a szempontból nem tartom szerencsésnek a vakcinaútlevél túl korai bevezetését, mert egyelőre tömegek nem jutottak még hozzá semmiféle oltáshoz, és ez növeli a feszültséget, a bizalmatlanságot. Az orvosi szempontok mellett vannak egyéni félelmek, amelyeket megfelelő kommunikációval lehetne csökkenteni. Például, ha valaki retteg az mRNS alapú oltástól, mert olyat még sosem kapott, akkor önkéntes oltásról lévén szó, erre nem kényszeríthető. Vagy, például az Astra Zenecával szemben átmenetileg felmerülő aggályok miatt, valaki ettől a típusú oltástól fél, akkor célszerűbb a kételyeit előbb eloszlatni, és az oltásra semmiképp nem kényszeríthető. Más vakcinákkal szemben a bizonytalanságot az információhiány is táplálta. Talán lehetett volna egy orvosi konzultációs vonalat létesíteni, vagy a regisztrációs rendszert interaktívabbá tenni oly módon, hogy visszajelezze az oltás várható időpontját, és a választható vakcinát is közölték volna a pácienssel”- folytatja a szakértő.

 

Bizalmon alapul

„Orvos is, és a betege is bújja a szakirodalmat, híreket, az orvos nyilván a tudása révén sokkal jobban megszűri ezeket. Ha a kormány bízik az orvosaiban, és jól szervezett az egészségügy, akkor a páciens is bízik az orvosában, és akkor zavartalan az információ átadása. Ha azonban bármiféle külső nyomás érzékelhető, amit az orvos a páciensre hárít, abból támadhatnak a gondok. Nem lehet hibáztatni azokat, akik korábbi allergiájuk, életkoruk vagy nemzetközi munkájuk miatt egyik vagy másik vakcinát előnyben részesítik. Tényleg szokatlan helyzet ez. Bevallom, korábban én sem tudtam volna pontosan megmondani, hogy milyen gyártó, milyen elven működő vakcinájával oltottak be, de ezek egyrészt bevett, évtizedek során kifejlesztett oltások, másrészt kötelező oltások voltak.  Most viszont azt érzékelik az emberek, hogy vannak politikai és más külső preferenciák, és ez elbizonytalanította őket. Sokan abban sem biztosak, hogy a háziorvos által a telefonban gyorsan felkínált vakcina orvosi vagy más megfontoláson, esetleg külső előíráson alapult-e. A háziorvosnak sincs ideje, szinte egész nap telefonál, és igyekszik az épp rendelkezésre álló vakcinát mielőbb felhasználni” – mondja Sándor Judit, bioetikus, a CEU tanára.

 

Kun J. Viktória

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version