Magyarország

Külföldi diplomához juthatnak a Freeszfe-sek

Published

on

Fotó: Merész Márton

Hétfő reggel Németh Gábor nyilatkozott a 168.hu Keljfeljancsi című műsorában.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen korábban folyó képzés színvonala és az egyetem korábbi jó szakmai kapcsolatai is hozzájárultak ahhoz, hogy egy diplomamentő akció keretében százötven budapesti hallgató szerezhet majd diplomát külföldi művészeti egyetemeken.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) százötven hallgatójának már biztosan nem kell lemondani a diplomájáról akkor sem, ha az intézmény átalakításának módja miatt nem kívánja az SZFE-n befejezni tanulmányait – derült ki a Freeszfe egyesület múlt hét közepén kiadott közleményéből. Ezek a hallgatók öt különböző európai művészeti egyetemen szerezhetnek diplomát úgy, hogy a külföldi képzőhely elfogadja a korábban már megszerzett hallgatói kreditjeiket, és a mestereikkel folytatott további munkát is. Az Emergency Exit nevű diplomamentő programban olyan egyetemek vesznek részt, mint a salzburgi zeneművészeti egyetem, a ludwigsburgi előadóművészeti egyetem vagy a varsói színművészeti egyetem és annak kihelyezett bialystok-i bábtanszaka.

Németh Gábor író, forgatókönyvíró, az SZFE korábbi oktatója szerint ez a lehetőség annak is köszönhető, hogy a programban szerepet vállaló külföldi egyetemek korábban már meggyőződtek arról, hogy az SZFE korábban olyan képzést folytatott, amelynek a színvonaláért ők is felelősséget tudnak vállalni.

„Ezekkel a művészeti egyetemekkel nem tegnapelőtt született meg a kapcsolat” – mondta Németh Gábor hétfő reggel Fiala János Keljfeljancsi című, a 168.hu online felületein futó műsorában. A forgatókönyvíró szerint a programot hitelesíti, hogy a diplomamentő programhoz kapcsolódó képzésekben olyan oktatók vettek részt, akiknek nemcsak egyetemi oktatóként van hitelük, de egyébként is, így nem is támadhatott kétség azzal kapcsolatban, hogy milyen színvonalú képzés folyt Budapesten.

Miközben a diplomamentő akció elindult, a Freeszfe tovább folytatja a munkát, ahogy korábban is, ebben Németh Gábor szerint nincs változás. Mint mondta, amellett, hogy kulturális és oktatást segítő egyesületként tevékenykedik, a Freeszfe belső működése még nincsen teljesen kidolgozva, a szervezet tehát továbbra is úgy viselkedik, mint egy bázisdemokratikus közösség. Az a jövő kérdése, hogy ezt a kétfajta tapasztalatot – a stabilan működő szakmai munkát és a formálódó szervezeti működést – hogyan fogja összeegyeztetni a közösség. Németh Gábor szerint ez különösen akkor fontos, ha társaságnak valóban az a célja, hogy egy újfajta egyetemi működésnek a formáit dolgozza ki a jövőben.

PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version