Nagyvilág
Újabb klimatizált utca lesz Bécsben
Bécs egyike a klímaválság által leginkább érintett városoknak Európában, ezért újabb klimatizált utcát hoznak létre az osztrák fővárosban.
Júniusra, épp a szezonkezdetre, hűs, zöld oázissá válik a Bécs sűrűn beépített 7. kerületében található Zollergasse. Az utca Mariahilfer Straße és Lindengasse közti szakaszát ugyanis úgy alakítják át, hogy ellensúlyozni tudják a klímaváltozás negatív hatásait – olvasható Bécs Város Külképviseleti Irodájának közleményében, írta a Qubit.
Az osztrák város legújabb klimatizált utcájában 25 éves fák, vízfolyás, pergolák és sok zöld kínál majd enyhülést a nyári kánikulában – olvasható a fejlesztéssel kapcsolatban a Greenfo.hu oldalon.
A sétálóutca közepére 25 éves platánokból ültetnek fasort, amit két pergola, illetve a virágoknak és bokroknak helyet adó zöldterületek egészítenek ki. A vakokat és gyengénlátókat egy tapintásos érzékelésen alapuló vezetősáv fogja segíteni úticéljuk elérésében, a bicikliseknek pedig húsz kerékpártároló kengyel áll majd a rendelkezésére.
A tervek szerint a fák életkörülményein és az esővíz-gazdálkodáson vízérzékeny várostervezéssel javítanak. A szivacsváros-elv alkalmazásával a fák gyökérzete több vízhez és levegősebb talajhoz jut, de a módszer további előnye, hogy a klímaváltozással járó heves esőzésekkor kisebb terhelés éri a csatornarendszert. A lezúduló esővíz ugyanis nem közvetlenül a csatornarendszerbe folyik, hanem beszivárog a talajba. Ezt a fák közelében, a burkolatba épített nagy szemű kőzúzalék-réteg és különböző vízmegtartó rétegek – például aktív szén – beépítésével érik el. A közeli fák a gyökereikkel átszőhetik ezeket a rétegeket, így innen is vizet vehetnek fel.
Ugyanez a körforgás érvényesül a sétálóutcában kialakítandó patakra is, amelyet a talajba épített szórófejek „táplálnak”. Az elpárolgó víz folyamatosan hűti a környék levegőjét, míg a felesleg – a talaj természetes lejtésénél fogva – vékony vízrétegként folyik végig egészen a virágágyásokig és a fákig.
A közlemény szerint a vízelvezetést át lehet állítani nyáriról téli üzemmódra, így a sós hólé nem juthat el a fák gyökereihez.
Bécs egyike a klímaválság által leginkább érintett városoknak Európában, az osztrák fővárosban különösen magas a hőségnapok száma – írta a Qubit. A jelenlegi járványhelyzetben ráadásul kiemelt szerepük van a városi szabad tereknek, ahol az emberek egymástól távolságot tartva a szabad levegőn tartózkodhatnak.
PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója