Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Rekordokat dönt a biogazdálkodás

Létrehozva:

Biokertészet Franciaországban | Fotó: Bertrand Bodin / Only France via AFP

Európa-szerte ugrásszerűen bővül a biotermékek iránti igény, amihez a termelésnek is igazodnia kell. Magyarország az ökológiai művelésű területek arányát tekintve jelenleg az európai középmezőnyben található.

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) az Ökológiai Mezőgazdasági Mozgalmak Nemzetközi Ernyőszervezete (IFOAM), és a svájci Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (FiBL) vizsgálata alapján közleményben sürgette a biogazdálkodás bővítését.

Adataik szerint két éve Magyarországon 301 ezer 403 hektár, részarányosan 6 százalék volt az ökológiai művelésű területek aránya, ami az európai középmezőnynek felel meg.

Hazánkban pillanatnyilag több mint 5000 mezőgazdasági termelő, 500 feldolgozó és csaknem 50 unión kívülről importáló vállalkozás állt bioellenőrzés alatt 2020-ban. Kiemelkedő eredmény, hogy a gyümölcstermő ültetvények 11,5 százaléka, vagyis 7306 hektár ökoművelésű, amivel Magyarország területének nagysága alapján a világ 10. legnagyobb mérsékelt égövi biogyümölcs-termelője.

Az említett vizsgálat 2020-as adatokat tartalmazó összesítése szerint világszerte 74,9 millió hektáron 3,4 millió termelő foglalkozott ökológiai termeléssel. A legnagyobb ilyen termőterülettel Ausztrália, Argentína és Uruguay rendelkezik, míg területhányadban Liechtenstein vezet 41,6 százalékkal, majd Ausztria következik 26,5 százalékkal, Észtország pedig 22,4 százalékkal a harmadik. 

Európában az ökoterületek nagysága 17 millió hektárral rekordot döntött. Az EU-n belüli 14,9 millió hektár a mezőgazdasági területek 9,2 százalékát fedi le. A rangsort Franciaország vezeti 2,5 millió hektárral a 2,4 millió hektáros spanyol, a 2,1 millió hektáros olasz, valamint az 1,7 millió hektáros német ökogazdálkodás előtt. 

A nemzetközi összesítés szerint 2020-ban a biotermékek európai piaca is csúcsot döntött 52 milliárd euróval. Éves összevetésben 15 százalék volt a bővülés, amit az ÖMKi azzal magyaráz, hogy a járvány alatt jelentősen nőtt az egészséges élelmiszerek iránti érdeklődés. A biotermékek piacának százalékos emelkedése sok országban tavalyelőtt volt először kétszámjegyű, és a keresletet a fogyasztók környezetvédelmi elvárásai is erősítik, ezért az intézmény bízik az ökotermelés további fejlődésében.

 

*

Bio, öko: mi a különbség?

Az ökológiai gazdálkodás, biotermesztés és biogazdálkodás fogalmakat, illetve az „öko” és „bio” jelzőket szinonim szavakként használjuk, vagyis mind ugyanazt jelentik, akárcsak a – főleg az angol irodalomban használt – „organikus gazdálkodás” megnevezés, ami viszont hazánkban nem a hivatalos megnevezése az ökológiai vagy biogazdálkodásnak, ahogy az organikus termék sem. (ÖMKi)

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink