Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Harmadjára is Bécs lett a világ legélhetőbb városa

Létrehozva:

A tavalyi és tavalyelőtti siker után ebben az évben is Bécs nyerte el a megtisztelő címet.

Az Economist Intelligence Unit (EIU) által összeállított rangsor szerint 2024-ben is Bécs tekinthető a legélhetőbb városnak a világ nagyvárosait összevetve – számolt be róla a HRportal.

Az elemző intézet szakemberei összes 173 nagyvárost vizsgáltak meg: arra voltak kíváncsiak, hogy az életminőség alapján mely városokban a legjobb élni. A vizsgált szempontok között szerepelt az egészségügyi ellátás, az oktatás, az infrastruktúra, illetve a környezet állapota és a kulturális lehetőségek, valamint a gazdasági stabilitás is.

A felsorolt területeken minden várost egy 0-tól 100-ig terjedő skálán osztályoztak, majd egy indexben rögzítették az elért értékeket, és összesítették azokat. A Global Liveability Index 2024 alapján Bécs idén 98,4 pontot ért el, így nem meglepő, hogy ismét elnyerte a világ legélhetőbb városa címet. Tavaly és tavalyelőtt is Bécset választották meg a legjobb városnak, és úgy tűnik, évről évre megőrzi a pozícióját.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Ken Hori/Pixabay)

Legnépszerűbb cikkeink