Kiemelt hírek

Kikerülhetnek a CBD-termékek a szürke zónából

Published

on

Képünk illusztráció | Fotó: Shutterstock

A kannabidiol a kannabisz növény egyik hatóanyaga, emiatt sok hatóság kábítószerként viszonyul hozzá, pedig a „betépettség-érzést” nem ez okozza. 

Lehetséges, hogy étrendkiegészítő helyett az OGYÉI és az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság új élelmiszerként kívánja bejegyeztetni a CBD alapú termékeket. Ez pedig azt jelenti, hogy a CBD-termékekhez legálisan lehetne hozzájutni.

Hamarosan Magyarországon is kikerülhet a jogi szürke zónából a CBD-termékek felhasználása. Testvérlapunk, a 168.hu információi szerint ugyanis elindult az a regisztrációs folyamat, amelynek következtében új élelmiszerként könyvelhetik el a kannabidiolalapú készítményeket, ezeket pedig teljesen legálisan lehetne árulni és fogyasztani is.

 

Még szürke

Hiába döntött úgy az Európai Unió Bírósága (EUB) még tavaly novemberben, hogy az Unión belül szabaddá válik az úgynevezett CBD és az abból készült egészségvédő termékek kereskedelme, ezen áruk használata jogi szempontból egyelőre a szürke zónába esik. 

A kannabidiol (CBD) ugyanis a kannabisz növény egyik hatóanyaga, emiatt sok hatóság továbbra is kábítószerként viszonyul hozzá, pedig a „betépettség-érzést” valójában nem ez, hanem egy másik összetevő, a pszichoaktív tetrahidrokannabinol (THC) okozza. 

Az EUB ítélete mindenesetre kimondja, hogy a CBD nem tekinthető kábítószernek, továbbá a tagállamok nem tilthatják meg egymásnak az ebből készült termékek forgalmazását. Ennek következtében a CBD-t tartalmazó áruk Európa számos részén elérhetők szinte bárki számára, noha a készítmények esetében nincs konkrét döntés arról, hogy illegálisnak vagy legálisnak számít-e használatuk és árusításuk. 

Néhány évvel ezelőtt a kannabisz magyarországi, gyógyászati célú használatának elfogadtatására és az ezzel kapcsolatos edukációra jött létre a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület (MOKE) elnevezésű civil szervezet, amelynek elnöke, Szelestai Miklós lapunknak elmondta: a CBD készítmények Magyarországon két éve a megtűrt, étrendkiegészítői kategóriába vannak belistázva, azonban ez a besorolás jelenleg vizsgálat alatt áll.

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYÉI) szabályai ugyanis egyértelműen kimondják, hogy étrendkiegészítők nem tartalmazhatnak kannabisz-származékot egy bizonyos megadott érték fölött. A CBD alapú termékeket ezért az OGYÉI és az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság új élelmiszerként kívánja bejegyeztetni. Előbbi az ehhez köthető regisztrációs folyamatot is elindította néhány hete, így a jövőben csak az árulhatja majd a terméket, aki átesett ezen a folyamaton. Arról viszont egyelőre nem tudni, hogy aki nem indítja el ezt a procedúrát, milyen büntetésre számíthat – fogalmazott az elnök.

Szelestei Miklós azt mondta, idehaza jelenleg egyetlen törvény van a hasonló készítményekre: minden, ami a kannabisz virágzatából származik, az kábítószernek minősül. Szerinte ugyanis nem veszik figyelembe a kannabisz típusát, valamint a hatóanyagtartalmát sem. 

A koronavírus-járvány berobbanása előtt a szervezet tárgyalásokat folytatott az egészségügyi helyettes államtitkárral, valamint a kábítószer egyeztető fórum munkatársaival is. Szelestei Miklós szerint már az egyeztető felek titulusából is látszik, itthon még mindig csak kábítószer-ügyként kezelik az orvosi kannabisz kérdéskörét. A tárgyalás részleteivel kapcsolatban felkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi) is, onnan azonban a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz. 

 

Gyógyszer is lehet

Az orvosi kannabisznak egyébként számos, bizonyítottan pozitív egészségügyi hatása van, ám mivel még egy viszonylag új anyag, egyértelmű kijelentéseket nem lehet tenni. Az elmúlt évek során elvégzett vizsgálatok azonban kimutatták, hogy az orvosi kannabisz jó megoldás lehet lehet a rákos betegek fájdalmainak enyhítésére, az epilepsziával küzdők kezelésére, a szorongásra valamint az idegrendszeri betegségekre is. Egyes izraeli és amerikai kutatások arra is rámutattak, hogy a CBD autizmussal kapcsolatos tüneteket is képesek lehetnek kezelni, de még a különböző bőrbetegségek esetében is enyhülést nyújthat egyes készítmények használata. A THC és a CBD mellett azonban számos, körülbelül 140 kannabisz molekulát különböztetnek meg, ezek egy részét úgy szintén vizsgálják a szakemberek, hogy megtudják, milyen élettani hatással bírnak.

Szelestei Miklós szerint az Emmi hatáskörébe tartozó kábítószerügyi és gyógyászati kérdések tudatosan lettek összemosva. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ugyan az uniós szavazás után a magyarországi illetékesek elítélő nyilatkozatokat tettek a gyógyászati kannabisz kérdésében, idehaza is hozzá lehet jutni hasonló szerekhez. Az egyik ilyen készítmény a rendkívül erős epilepsziás rohamokat képes csillapítani – ezt az orvos felírhatja, és a rendkívül magas ár miatt TB-támogatás is jár hozzá. 

A MOKE elnöke szerint az EU-s döntést követően felmerülhet, hogy az egyes tagországok másképpen fogják értelmezni a szabályokat. Megtörténhet például az, hogy a hazánknál drogkérdésben sokkal engedékenyebb Csehországban vagy Ausztriában legális, idehaza pedig illegális lesz egy-egy termék. Szerinte az az igazi kérdés, hogy segíteni akarnak-e a itthon a betegeken, vagy azt akarják, hogy más országba menjenek át a készítményekért, esetleg illegálisan használják azt a szert, ami javíthatna az állapotukon.

 

Csak Magyarország

Az ENSZ Kábítószerügyi Bizottsága két évnyi egyeztetés után fogadta el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlását a kannabisz újrabesorolásáról. Az uniós tagállamok közös határozatban fogadták el ezt, azonban a 27 tagállam közül egyedüliként Magyarország nem volt hajlandó erre, aminek következtében kétszer is a WHO ajánlása ellen voksoltak a delegáltak Bécsben. Ezt követően februárban az Európai Bizottság úgy határozott, kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen, mert nem szavazott együtt a tagállamokkal.

A ENSZ-határozat elfogadása megkönnyíti a CBD alapú termékek áramlását, ez pedig minden valószínűség szerint hatalmas növekedést fog eredményezni a piacon. A 2018-ban még csak nagyjából 5 milliárd dollár értékű piaci szegmens az elkövetkező években akár 400 százalékos növekedés előtt is állhat az előrejelzések szerint.

 

168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version