Magyarország
Dévényi Tibor: Nem készülök a halálra
Az egyik legnagyobb tabutémáról, a halálról beszélgetett a 75 éves Dévényi Tiborral dr. Csernus Imre a Lelkifröccs kedd esti adásában.
És hogy miért éppen Dévényi Tiborral? Csernus doktort és a lemezlovast több évtizedes barátság köti össze.
„Nem félek a haláltól, csak a meghalástól” – idézte Márai Sándort Dévényi Tibor, aki azt is elmondta, már idejekorán megírta a végrendeletét: azt szeretné, hogy a hamvait a tengerbe szórják. „Számomra már nem a halál a félelmetes, hanem annak a milyensége. Nem szeretnék idegenek között, csövekre kötve elmenni. Inkább ágyban, párnák között, és gyorsan szeretnék meghalni. Úgy, hogy minél kevesebb gondot okozzak a környezetemnek, és minél kevesebbet szenvedjek” – mondta a műsorvezető a pszichiáternek.
Dévényi Tibor azt is elárulta, annak idején megírta a „bakancslistáját”, az összes kívánságát. „Csináltam annak idején egy bakancslistát arról, mit szeretnék elérni az életben. A sors kegyeltjeként 70 éves koromig mindent ki tudtam pipálni erről a listáról, mindent teljesítettem. Már túl vagyok a nagy vágyakon, így optimistábban tudom az életem figyelni. De egyáltalán nem készülök a halálra” – fejtette ki Dévényi Tibor, aki még nem érzi azt, hogy itt az idő.
„Az elbúcsúzás lenne a legfontosabb a halálos ágyamon, az, hogy elmondjam a családomnak, mennyire szeretem őket” – mondta a műsorvezető, aki Csernus doktor kérdésére azt is kijelentette, egyáltalán nem érzi öregnek magát.
„Az öregség számomra azt jelenti, hogy már nincs rám szükség. Szerencsés csillag alatt születtem, mert mindig azt csináltam, amit akartam, és most, 75 évesen is műsort vezetek az egyik leghallgatottabb rádióban” – tette hozzá.
Dévényi Tibor felidézte, mennyire megviselte a járvány kitörése tavaly márciusban. „Rövid ideig a padlóra kerültem, mert fogalmam se volt, hogy mi jön. Jön-e a betegség? Hogyan leszünk túl az egészen? De nem engedhetem el magam, mert látom és érzem a többi kollégán, hogyan csökkent le teljesen az alkotókedvük.” Kiderült az is, az ismert médiaszemélyiség most saját szavai szerint pszichológusi feladatokat is ellát: ő próbálja tartani a lelket a munka nélkül maradt kollégáiban, műsorvezetőkben és zenészekben.
„Könnyű azt mondani, hogy jól vagyok, amikor valóban megy a szekér. De az igazi tartást és erőt akkor fontos megmutatni, amikor nem úgy mennek a dolgok, ahogy jólesne. Az igazi kihívás: tartással végigcsinálni a mindennapokat, amikor az élet egy küzdelem” – tette hozzá dr. Csernus Imre a Lelkifröccs kedd esti adásában.
PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója