Magyarország

„A jó tetoválás olyan, mint egy ékszer”

Published

on

Fotó: Dimény András

Abdulrachimzai Amina női tetoválóművésszel beszélgettünk.

„Tetováló – férfi szakmának tekintik, de ne felejtsük el, régen is voltak női tetoválók. És egyre többen vagyunk. Szerintem nem a nemem számít, hanem az, hogy milyen munkát adok ki a kezemből” – mondta Abdulrachimzai Amina „aminkatattoo”, a Doom tetoválóműhely munkatársa.

„Miután meglett az első tetkóm, még nem éreztem semmilyen késztetést arra, hogy én is tetováló legyek. Aztán egy nehéz időszakon mentem keresztül, alkotni akartam. Úgy voltam vele, miért ne próbálnám meg. Elmentem a henteshez, vettem disznóbőrt, azon kezdtem gyakorolni. Később a régi bőrcipőm is előkerült, azt is befogtam a tanulásra. De azért ez még nem volt az igazi. Egy ismerősöm bevállalta, hogy tetováljam, ő volt az első igazi alanyom. Nagyon szerencsésen alakult a pályám, pár hónap múlva már gyakornokként dolgoztam egy szalonban” – idézte fel a művész.

 

Szabad kézzel

Abdulrachimzai Amina handpoke tetoválásokat készít, azaz tetoválógép nélkül, kézzel dolgozik. „Egy tűvel pontról pontra viszem a festéket a bőrbe. Absztrakt rajzokat készítek, az én stílusomhoz a handpoke módszer tökéletes. Gyakran megkérdezik tőlem, készítek-e hagyományos gépi tetoválást. Ilyenkor jókat mosolygok, mert a handpoke tetkó a hagyományos. A gépi módszerrel könnyebb összetettebb és élethűbb illusztrációkat átvinni a bőrre, a handpokenak pedig van egy egyedi hangulata” – mondta.

Az igazán hozzáértők gépi tetoválókat megszégyenítő eredményt tudnak elérni a handpoke-kal, a vendégek pedig pluszba kapják a módszerrel járó egyedi textúrát. A flash tetkók gyakran nem mindennapi megjelenést kölcsönöznek a viselőjüknek, ezzel is kifejezve személyiségüket. Aminkatattoo erről is felidézett egy történetet: „Nálam két lehetőség van. Az egyik, hogy valaki kinézi az egyik már kész rajzomat, a másik pedig, ha van egy saját gondolata, érzése, és kéri, hogy rajzoljam meg a saját stílusomban. A múltkor megkeresett egy ismeretlen srác a közösségi oldalamon, és azt kérte, rajzoljam meg, milyen benyomást kelt. Beszéltünk pár napig, megnéztem a kedvenc filmjét, meghallgattam a kedvenc zenéjét. Beleástam magam a személyiségébe, aztán több rajzot is csináltam, hogy tudjon választani. Nagyon nehéz volt, és féltem is a reakciótól, de annyira tetszettek neki a rajzok, hogy mindegyiket kérte”.

A handpoke tetoválások elkészítése időigényesebb, mint a gépi tetkóké, de a folyamat intimebb élményt okoz a tetoválónak és vendégének is. Az eredmény ugyanaz, az impulzus más: „Mikor az első tetoválásomat akartam megcsináltatni, bukkantam erre a technikára. Megtetszett a handpoke hangulata, úgy éreztem, ezt az ősiséget és ezeket az energiákat akarom magam körül érezni. A vendégeim is így vannak ezzel. Dolgoztam egy nagyobb tetoválószalonban is, de nagy volt a nyüzsgés. Van, aki ezt szereti, én inkább egy bensőséges atmoszférát igyekszem teremteni, hogy a vendégem ellazulhasson”.

 

Arcok

A handpoke nagyobb teret enged a tetoválóművészeknek, így több lehetőségük van improvizálni. A vendég ezért pedig még inkább a sajátjának érezhet egy-egy alkotást. A módszer másik előnye, hogy kevésbé fájdalmas. „Nem éri akkora trauma a bőrt, és nem is roncsolja annyira, hiszen pontról pontra haladunk” – mondta Abdulrachimzai Amina, akinek az évek során névjegye is lett: arcokkal díszíti rajzait. – „Nem azért akartam tetováló lenni, hogy dolgozzak. Már az elején igényeltem, hogy a műveimnek legyen mondanivalójuk. Az, hogy lett egy stílsom, nem döntés volt, a személyiségem része. Egyébként soha nem szerettem arcot rajzolni, menekültem ettől. A tetkós illusztrációknál pedig már a legelején azon kaptam magam, hogy arcokat rajzolgatok. Még én is meglepődtem.”

Ahogy a legtöbb kreatív munkánál, így a tetoválóknál is kialakult az elv, hogy nem másolják egymás műveit. „Más tetováló munkáját nem csinálom meg. Ez nem fér bele, nem etikus. Volt olyan, hogy más tetováló munkáját hozta egy vendég, és azt mondta, ő rajzolta. Tudtam, hogy nem, nem is vállaltam a munkát. Arra is volt példa, hogy láttam, a saját tetoválásomat másolta le valaki. Ez inkább rosszul esik, nem pedig hízelgő”.

 

Elfogadtuk

Annak, hogy valaki miért varrat magára tetoválást, több oka lehet. „Sokan valamilyen jelentést tulajdonítanak egy tetoválásnak, de az is lehet, hogy egy egyszerű flash tetkóba látnak bele valamit. És persze, egy kész, rajtad lévő tetoválást is meg tudsz tölteni mindig újabb és újabb gondolatokkal. Másoknak pedig szimpla esztétikai élményt adnak” – felelte kérdésünkre a tetováló, aki arra is rámutatott, hogy néhány éve még előítéletek tömkelegével kellett szembesülniük a tetováltaknak, de mára ebben elfogadóbb lett a társadalom: „Nem egyből a börtöntetkókra és a rossz emberekre asszociálnak a tetkó látványától. Persze, vannak még előítéletek. Főleg, ha arról van szó, hogy egy nő tetováltatna. Egy tetkó igenis tud nőies lenni. Én is úgy készítem őket, hogy a tetkó illeszkedjen a test vonalaihoz, ez által kiemeli az alakot. A jó tetoválás olyan, mint egy ékszer”.

 

Cserdi Dóra

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version