Magyarország

Varga Rolandnak bejött a klubváltás

Published

on

Varga Roland még az FTC mezében. | Fotó: MTI / Illyés Tibor

Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a világbajnoki selejtezőkre készülő magyar labdarúgó válogatott keretét.

Bár két újonc, Géresi Krisztián és Tóth Balázs is készül a következő megmérettetésekre, a legnagyobb győztes mindenképpen a télen klubváltás mellett döntő Varga Roland. 

Vargának a Ferencvárosnál töltött utolsó évében csak epizódszerep jutott. Vagy még az sem. A játékosnak épp időben jött az MTK megkeresése, ő pedig ismét kivirult. A kék-fehérek vezére lett, nem mellesleg fontos gólokat szerez. A jó játéknak pedig meg is lett az eredménye: több mint egy év elteltével visszatérhet a magyar válogatottba. Ahogy Marco Rossi elmondta, bár Varga Roland mindig fontos játékos volt, ősszel nem tudta behívni, mert a Ferencvárosban nem játszott, ezért nem volt meg az az állóképessége, amire szükség van a válogatottban. Mindez mostanra megváltozott. 

Nemzeti csapatunk előtt márciusban három fontos mérkőzés áll, hiszen 25-én a lengyeleket fogadjuk, 28-án San Marinóban, 31-én pedig Andorrában lép pályára a csapat a 2022-es világbajnokság selejtezőin. Az is eldőlt, hogy Szoboszlai Dominik, a válogatott egyik legjobbja nem lesz bevethető a márciusi mérkőzéseken. Mint azt a szövetségi kapitány elmondta, annyit tudnak, hogy a játékos rehabilitációját végzi, és bár nem lesz könnyű őt helyettesíteni, a jelenlegi keretből hárman is – Kalmár Zsolt, Kleinheisler László és Gazdag Dániel – játszhatnak a posztján.

És hogy Marco Rossi mit vár a három mérkőzéstől? Természetesen győzelmet. Bár mint kijelentette, a lengyelek elleni nem mi vagyunk az esélyesek, mégsem elégszik meg a döntetlennel.

„A papírforma szerint San Marinót és Andorrát is le kellene győznünk, ám e két találkozó megnyerése is rendkívül komoly feladat lesz. Néhány évvel ezelőtt éppen Andorrában láthattuk, mi történhet, ha egy ellenfelet nem veszünk kellően komolyan. Az andorrai vereség megmutatta, hogy egy kis csapat elleni mérkőzés is nagyon nehéz lehet, ha fejben nem vagyunk eléggé koncentráltak, és nem vesszük elég komolyan a mérkőzést” – mondta a kapitány.

 

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Dibusz (Ferencváros), Gulácsi (RB Leipzig, német), Tóth Balázs (Puskás Akadémia).

Védők: Botka (Ferencváros), Fiola (Fehérvár), Hangya (Fehérvár), Kecskés (Lugano, svájci), Lang (Omonia Nicosia, ciprusi) Lovrencsics (Ferencváros), Orbán (RB Leipzig, német), Szalai A. (Fenerbahce, török).

Középpályások: Cseri (Mezőkövesd), Gazdag (Bp. Honvéd), Holender (Partizan Beograd, szerb), Kalmár (DAC, szlovák), Kleinheisler (NK Osijek, horvát), Nagy (Bristol City, angol), Nego (Fehérvár), Schäfer (DAC, szlovák), Sigér (Ferencváros).

Támadók: Géresi (Puskás Akadémia), Nikolics (Fehérvár), Sallai (Freiburg, német), Szalai Á. (Mainz, német), Varga K. (Kasimpasa, török), Varga R. (MTK).

 

Fehér György

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version