Nagyvilág
Nem született meglepetés a Bajnokok Ligája szerdai meccsein
A párharc első mérkőzésein diadalmaskodó Liverpool és a Paris Saint-Germain is továbbjutott.
Nem valószínű, hogy valaha még egyszer egy Liverpool-Leipzig párharc mindkét összecsapását Budapesten, a Puskás Arénában játsszák. Márpedig a vírushelyzet miatti szigorú németországi korlátozások miatt két héttel ezelőtt a németek, most pedig az angolok választották hazai pályának a Puskás Arénát. És ami még megegyezett a két mérkőzésen, az a végeredmény, hiszen mindkétszer a Liverpool nyert 2-0-ra. Érdekesség, hogy nemcsak a Bajnokok Ligájától búcsúzott a lipcsei együttes, hanem egy jókora összegtől is, hiszen a németek kompenzációs pénzt fizetnek az angoloknak, amiért nem az Anfielden játszották a meccset. A Pool a csoportkörbe jutási díj tíz százalékát kapja meg, és bár ennek összege még nem nyilvános, következtetni lehet: az előző idényben 15,25 millió euró volt. Tehát a Liverpool legalább 1,5 millió euró (kb. 530 millió forint) kártérítést kap a németektől. Nem mellesleg a Leipzig a budapesti visszavágó rendezési költségeinek felét is állta, ami nagyjából 300 ezer eurót jelent. A német együttesben egyébként Gulácsi Péter végigjátszotta a találkozót, Willi Orban – valószínűleg csuklósérülése miatt – a kispadról nézte csapata búcsúját.
Ezúttal Párizsban sem történt csoda. Talán sok francia szurkolóban ott él a négy évvel ezelőtti emlék, amikor a Bajnokok Ligájában a PSG az első mérkőzésen 4-0-ra legyőzte a Barcelonát, majd a visszavágón 6-1-re kikapott, és kiesett. Most azonban a franciák az első meccsen idegenben tudtak három gólos előnyt szerezni, és bár a tegnapi mérkőzés első félidejében a katalánok akár le is dolgozhatták volna a hátrányukat – hogy mást ne mondjunk, Messi büntetőt is hibázott –, a franciák ezúttal nem engedték ki a kezükből a továbbjutást. Igaz, ehhez kellett Keylor Navas kapus, aki nem csak Messi tizenegyesénél hárított bravúrral. Az 1-1-es döntetlent hozó első félidő után a Barcelona állandó nyomás alatt tartotta Navas kapuját, de a PSG remekül megszervezte védelmét. A mérkőzés végül döntetlennel ért véget, ami azt jelenti, hogy a Barcelona 2007 óta először nem jutott be a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában.
Labdarúgó Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:
Liverpool–Leipzig 2-0 (továbbjutott a Liverpool 4-0-s összesítéssel)
Paris Saint-Germain–Barcelona 1-1 (Tj.: PSG, 5-2).
Fehér György
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!