Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

ENSZ: A sugárzás nem károsít

Létrehozva:

shutterstock_284080646
Fotó: TK Kurikawa / Shutterstock

A szervezet megállapította, hogy a 2011 márciusában történt fukusimai atomerőmű-baleset miatti sugárzás nem károsította a helyiek egészségét. 

A The Guardian című brit napilap írta meg, hogy az ENSZ korábban már több jelentést is készített a sugárzás hatásairól, ezekben nem dokumentáltak közvetlenül a nukleáris balesetből származó káros egészségügyi következményeket a fukusimai lakosok körében. Az Unscear, a szervezet atomsugárzás hatásaival foglalkozó bizottsága szerint a legfrissebb eredményeik is ezt támasztják alá. A 2011. március 11-én bekövetkezett tóhokui földrengés és az azt követő cunami súlyos üzemzavarok és balesetek sorozatát indította el a fukushimai atomerőműben, aminek következtében a Fukushima Daiichi három reaktora összeomlott. Az eset következtében a városból és a környező településekről mintegy 160 ezer embert evakuáltak, akik közül sokan a mai napig, az eset után 10 évvel sem tértek vissza otthonukba. 

A baleset lehetséges egészségügyi hatásai között az is felvetődött, hogy a szerencsétlenségnek köze lehet ahhoz, hogy a Fukushima prefektúrában élő gyermekeknél magasabb volt a pajzsmirigyrák előfordulása, mint máshol. Az Unscear és más szakértők is vizsgálódtak, végül a gyermekek nagy számának tulajdonították az átlagnál magasabb arányt. Gerry Thomas, a Csernobili Tissue Bank igazgatója elmondta, hogy nem lepődött meg azon, hogy az Unscear és más testületek is kizárták a kapcsolatot a pajzsmirigyrákos esetek és a fukusimai sugárzás között. A japán Greenpeace a tragédia tizedik évforulóján mindazonáltal emlékeztetett, hogy ugyan az elmúlt években több, az atomerőműhöz közeli lakóhely esetében feloldották az evakuációs rendelkezéseket, a legtöbb helyen még mindig nem tisztították meg a területet, így elképzelhető, hogy a sugárzás még mindig veszélyes. Shaun Burnie, a Kelet-Ázsiai Greenpeace nukleáris szakértője szerint a kormány félrekommunikálta a helyzet súlyosságát és tagadja a megfelelő tisztítás fontosságát.

CNN

Legnépszerűbb cikkeink