Magyarország

Péni István célkeresztjében már az olimpia van

Published

on

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Péni István az elmúlt tíz évben nemcsak az ország, de az egész világ egyik legjobb sportlövője lett. 

Sokan azt gondolnák, hogy Péni István sorsa már születésekor eldőlt, hiszen mind édesanyja Lencz Erika, mind édesapja Péni István válogatott sportlövők, ám ez egyáltalán nincs így.

„Szüleim nem nagyon erőlették a sportolást, ők inkább a tanulás fontosságát emelték mindig ki” – mondta a Pesti Hírlapnak Péni István, akiről az is kiderült, hogy először a labdarúgás felé kacsintgatott.

 

Focival kezdte

„Egyesületi szinten fociztam, ám sajnos nagyon sérülékeny voltam. Egy térdgyulladás miatt egyszer ki kellett hagynom fél évet. Akkor apu levitt egy sportlövőedzésre, és ott ragadtam. Az elején a szüleim azt gondolták, hogy megunom majd, hiszen a labdarúgás egy aktív sport, míg a sportlövészet inkább nagy koncentrációt és egyhelyben állást követel meg. Szerencsére nem így történt”.

A sportoló lapunknak elmondta, már nagyon korán kiderült, hogy van érzéke a lövészethez. Igazából már akkor, amikor még édesapja edzéseire ment le.

„Valóban, már kisgyerekként is kiderült, hogy jó érzékem van ehhez, és amikor komolyabban elkezdtem foglalkozni a sportlövészettel, folyamatos volt a fejlődés”.

Péni István ma már Európa-bajnok, ifjúsági olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes, és ha nem lenne járványhelyzet, jelen pillanatban is Európa-bajnokságon szerepelne, ám a kontinensviadalt májusra halasztották. Pedig a sportlövő az elmúlt időszakban több hazai versenyen is világcsúcsot meghaladó eredményt tudott elérni.

 

Tokió

„Ezek nem olyan versenyek voltak, ahol hitelesítették volna az eredményeket. Az Európa-bajnokság már olyan lesz, de nem ez az elsődleges cél. Nem biztos, hogy az elkövetkezendő fél évnek rólam kell majd szólnia. Sokkal jobban örülnék, ha fél év múlva szólna minden rólam”.

Péni István ezzel az olimpiára utalt, hiszen nem titkolt álom a jó szereplés Tokióban. Addig azonban még rengeteg munkát kell elvégezni. Hogy mást ne mondjunk, a magyar fiú két hét múlva Indiába utazik egy világkupára, majd jöhet az Eb.

„Nagyon fontosak ezek a versenyek, hiszen egy éve nem voltam nemzetközi megmérettetésen. Indiában és az Európa-bajnokságon is erős mezőny jön majd össze, így lemérhetjük, hogy hol is tartunk. Aztán jöhet az olimpia”.

 

Sikercsapat

Péni István az Újpest versenyzője, ahol a szakosztályvezető az édesanyja, Péni Istvánné Lencz Erika. A sportvezető lapunk megkeresésére büszkén mondta, hogy az UTE a legeredményesebb klub az országban. Igaz, gyorsan hozzá is tette, ők vannak a legkedvezőbb helyzetben.

„Tényleg nem sok egyesület vagy szakosztály dolgozhat olyan körülmények között, mint mi. Az UTE a nehéz helyzet ellenére biztosítja számunkra a lőteret, az edzőket. Ennek is köszönhető, hogy magas létszámmal tudunk dolgozni. Ez azt jelenti, hogy van egy ötven fős sportolói, versenyzői bázisunk, és mellettük vannak még szabadidős sportolóink. A korlátozó intézkedések azért éreztetik a hatásukat, hiszen egy éve nem tudunk új jelentkezőt felvenni a szakosztályhoz. Ráadásul a járványhelyzet miatt nagyon sokáig a válogatott kerettagok munkáján kívül – akik folyamatosan tudtak készülni – csak online edzéseket tudtunk tartani, és ez bizony nagyon száraz, néha unalmas, sok fizikai munkával járó edzéseket jelentettek”. 

Ennek azonban meg is lett az eredménye, hiszen az UTE erejét jelzi, hogy a közelmúltban rendezett országos bajnokságon a puskás versenyszámok 14 aranyérméből tízet ők nyertek meg, a pisztolyosokkal pedig összesen 23 érmet szereztek. 

„A májusi Európa-bajnokságra már nyolc versenyzőnk biztosan utazik. Persze, ha a legutóbbi Eb-t nézzük, ott is többségében a mi sportolóink szereztek érmeket”. 

A sportvezető szerint a magyar sportlövészet kifejezetten jól áll európai és világszinten, mégsem beszélhetünk profi sportolókról. 

„Míg sok országban – Szlovéniában, Olaszországban vagy éppen Németországban – a versenyzők rendőrök vagy katonák, és így megtalálják a nekik megfelelő munkát, addig én itthon azt szoktam mondani: addig lehet valaki eredményes sportlövő, amíg tanul, és mellette van ideje”. 

 

Edzés, edzés, edzés

Külső szemlélő számára Péni István egy napja csak edzésből áll – és ez így is van. A sportoló elmondta, általában minden nap 10 és 50 méteres távolságra is gyakorol, ez pedig azt jelenti, hogy reggel 7-től este 7-ig edzésen van.

„Reggel hétkor már fizikai edzésen vagyok, majd délelőtt az egyik fegyverrel edzek. Ebéd után jöhet a másik fegyver, majd a karbantartás. Ez alól akkor van kivétel, ha csak az egyik fegyverrel lövök, így olyankor korábban végzek”

 

Fehér György

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version