Kiemelt hírek

Az Alkotmánybíróságban bízik a Freeszfe

Published

on

Fotó: Merész Márton

Fiala János a 168.hu Keljfeljancsi című műsorában Németh Gáborral beszélgetett.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybíróság előtt indítványozza a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltását megvalósító törvény semmissé tételét. Erről az SZFE hallgatói adtak ki közleményt a múlt hét végén. Mint írták, az Alkotmánybíróságnak soron kívül, de legkésőbb kilencven napon belül döntenie kell az ügyükben.

Emlékezetes, hogy még tavaly októberben több mint százötven egyetemi polgár fordult az Alkotmánybírósághoz az úgynevezett modellváltást lehetővé tevő törvény megsemmisítését kérve. Esetünkben azonban az Alkotmánybíróságot nem köti határidő.

Fővárosi Törvényszék mostani bírói kezdeményezéséről az Alkotmánybíróságnak kilencven napon belül kell döntenie. Az azonban már ebből a bírói döntésből kiderül, hogy a hallgatók érvelése megállhatja a helyét, azaz elképzelhető, hogy a modellváltást lehetővé tevő jogszabály alkotmányellenes. Ha ez így van, akkor a törvényt meg kell semmisíteni, és minden olyan intézkedés is semmisnek minősíthető, amelyet erre alapozva hoztak.

Németh Gábor író, forgatókönyvíró, a Freeszfe Egyesület aktivistája úgy látja, a fővárosi törvényszék mostani döntése felgyorsítja az alkotmánybírósági eljárást.

„Eleve reménykeltő, hogy egy ilyen szintű intézmény jogszerűnek találta a kérelmet, és jogsértőnek a törvényt” – magyarázta a jelenlegi helyzetet az egyetemi oktató ma reggel Fiala János Keljfeljancsi című műsorában, kiemelve, hogy a törvényszék döntésének szövege különösen tisztán és világosan fogalmaz. 

„Annyira világos az érvelés, az ellen csak egy szintén nagyon világos jogi érveléssel lehet fellépni” – mondta. Szerinte ha az Alkotmánybíróság helyt adna az észrevételnek, azaz kiderülne, hogy a modellváltást megalapozó jogszabály alkotmányellenes, abból az következik, hogy vissza kell állítani a jogszerű helyzetet.

Németh Gábor kitért arra, hogy az elmúlt időszak sok nehezen rehabilitálható döntést is hozott: az egyetem Vas utcai épületét visszaadták a református egyháznak, a Vas utca 2/c-t már fizikailag is leválasztották, felmondott legutóbb 26 oktató, nem is beszélve a korábban felmondottakról. Az nem világos, hogy ezek a következmények hogyan lennének visszafordíthatók.

Az egyetemi oktató azt is kifejtette, az Alkotmánybíróság összetételére tekintettel a hétköznapjaikat nem a múlt pénteki fővárosi törvényszéki döntés reménykeltő következményei szerint szervezik. „Nem számolhatunk azzal, hogy megnyerjük ezt az ügyet, úgyhogy próbáljuk keresni a helyünket, és kiépítenek azokat a formákat, amelyek kötött folytatni tudjuk az oktatást, hogy akik velünk tartanak, azok diplomához jussanak” – fogalmazott Németh Gábor.

PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version