Nagyvilág

Szibérián át kerülhettek Észak-Amerikába az első emberek

Published

on

Képünk illusztráció | Fotó: Shutterstock

Több mint tízezer éves leletre bukkantak.

Az állati csontmaradványok DNS-ének vizsgálata az ember letelepedésének kronológiáját is segít felderíteni – írták kutatók a Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban. A Buffalói Egyetem vezette kutatás egy Alaszka délkeleti részén talált csonttöredék DNS-ét elemezve állapította meg, hogy az ember Szibéria felől vándorolt be Észak-Amerikába. A megtalált csontról először azt gondolták, hogy medvétől származik, de később kiderült, egy kutya combcsontjának darabját találták meg. Az állat nagyjából 10 500 évvel ezelőtt élt.

„Mivel a kutyák az ember elterjedésének modelljét mutatják, adataink nemcsak a kronológiát, hanem ember és kutya Amerikába érkezésének helyét is segítenek meghatározni” –  mondta Charlotte Lindqvist, a Buffalói Egyetem és a Dél-Dakotai Egyetem evolúcióbiológusa. Az eredmények alapján a kutatók arra jutottak, hogy Délkelet-Alaszka afféle jégmentes megállóhely lehetett. „Azt gondoljuk, hogy az Alaszkán át vezető korai emberi bevándorlás fontosabb lehetett, mint ahogy néhányan korábban vélték” – tette hozzá Lindqvist.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version