Magyarország
Navracsics szerint a választásokon zsigeri szimpátia alapján dönt a többség
A politikus a 168.hu reggeli műsorában, a Kelfeljancsiban beszélgetett Fiala János műsorvezetővel.
„Államférfi az, aki a közösség érdekét helyezi előtérbe az egyéni ambíciói helyett. Sok politikus viszont a könnyebb megélhetés miatt választja ezt a hivatást” – mondta Navracsics.
A politikus arról is beszélt, hogy szerinte a politika az érzelmekről szól, és a választásokon a zsigeri szimpátia alapján dönt a többség, a jólinformáltság és a racionális érvek helyett. „Ebből is következik, hogy a politika a világ egyik legszebb hivatása. Ugyanis túlságosan egyszerű volna, ha a racionalitás döntene, mert akkor könnyű lenne választást nyerni” – mondta. Úgy látja, hogy minőségi váltást okozott a világjárvány a napi politikában, amely szerinte alapvetően az emberi kapcsolatokra épül. „Alig van személyes találkozási lehetőség, elmaradnak a kézfogások, helyettük suta könyökérintések meg ökölpacsik vannak.” Szerinte nagyon aggályos, hogy a lakossági fórumok is elmaradnak, hiszen azok biztosítanának lehetőséget a lakosság és a politikusok közvetlen eszmecseréjére.
„Ugyanakkor sokkal szakmaibbá vált a politika, hiszen a járvány kitörése óta rendkívül komoly beleszólásuk lett a kutatóknak és a járványügyi szakembereknek a mindennapokba. Bár a túlélés a tét, ám a politikusoknak a mindenkori közhangulatot is komolyan figyelembe kell venni.”
Szóba került az oltóanyag elosztása is. „Bár objektíven egyáltalán nem állunk rosszul a vakcinaelosztással, az EU többi államához hasonlóan türelmetlenek vagyunk. Ugyanis hajlamosak vagyunk azt látni, hogy Izraelben, Nagy-Britanniában és Szerbiában már komoly méreteket ölt az átoltottság, és mi is sietni akarunk. A kormány mindent megtesz, hogy átkerüljünk a haladó sávba. Senki se akarja, hogy elhúzódó válság alakuljon ki a súlyos gazdasági következmények miatt.” Navracsics Tibor arra is emlékeztetett a Keljfeljancsi adásában, hogy az Európa Tanács állásfoglalása szerint az átoltottsági ráta ma már nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági, biztonsági és geostratégiai kérdés.
PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!