Kiemelt hírek

Hatalmas a fejetlenség az egészségügyi dolgozók új szerződése körül

Published

on

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

A Független Egészségügyi Szakszervezet elnökével, Soós Adriannával beszélgettünk.

A szakember szerint az egészségügyi dolgozók új szerződése körüli fejetlenség egyenes út lehet a közkórházak lassú összeomlásához és a halottak számának drasztikus növekedéséhez. A kormány újabb engedményeivel együtt is vannak, akiknek most kevesebb lehet a bérük, mint korábban. 

 

Napok vannak hátra a korábbi szerződések lejártáig, mindenki megkapta már az újat?

Nem, sőt több olyan intézmény is van, ahonnan azt az információt kapták a dolgozók, hogy legkorábban pénteken kapják kézhez az új szerződést és még aznap várják is vissza tőlük. Lesz fél órájuk aláírni, és kifejezetten megtiltották, hogy fotót készítsenek róla és azt adott esetben egy jogásznak elküldjék. Máshol pedig csak ígérgették, de nem érkezett meg. Persze van, ahol már korábban megkapták, de sokszor nem voltak jók a munkaköri besorolások, vagy nem jól határozták meg a szolgálati időt. 

 

Előfordulhat, hogy lesz, aki hátrányosabb helyzetbe kerül most, mint korábban?

Igen. Néhányaknak csökkenhet is a bére, de múlt hét pénteki szabálynak köszönhetően, talán nem sokaknak. Vannak dolgozók, – gyógytornászok, mentőtisztek, beteghordók, szülésznők, védőnők vagy diplomás ápolók – akik nem főállásban közalkalmazottként vagy munkaviszonyban működtek, hanem szellemi szabadfoglalkozású státuszban megbízási vagy vállalkozói szerződéssel. Most ezek is megszűnnek, így előfordulhat, hogy számukra valóban anyagilag kedvezőtlenebbül alakul a helyzet, mert magasabb adóterheket kell viseljenek, mint korábban. 

 

Van arra adat, hogy hányan lehetnek azok, akik nem írják alá az új szerződést?

Nővérkörben 20 százalék nem szeretne az állami egészségügyben dolgozni, megint húsz százalék pedig a magyar egészségügyben, további 25 pedig nem szeretne olyan helyen, amire ezek az új szabályok vonatkoznak. Riasztó adat az is, hogy a szakdolgozók 95 százaléka elégedetlen a bérével. Az elmúlt hetekben egyre többen keresnek meg azzal, hogy szeretnék megszüntetni a jogviszonyukat, mert van egy új álláslehetőség, vagy külföldre mennek dolgozni. Nem mondom, hogy ez tömeges, de néhány százalékos kilépést is bőven megérez az egészségügy, hiszen így is hiány van a dolgozókból.

 

Komplett kórházi osztályokról hallani, hogy ha nem rendezik a hibás, hiányos szerződésüket, akkor felállnak és másnaptól nem lesz ellátás, mondjuk a traumatológián. Ez valós veszély lehet, megtörténhet?

Nagyon is valós veszély, hogy komplett osztályok állnak fel, ha nem tudnak megegyezni az intézményekkel. Legutóbb egy intenzív osztályról hallottam, hogy megelégelték és nem írják alá a szerződést, ha nem változik a helyzet. 

 

A kórházak részéről előfordulhat nyomásgyakorlás? Van erre példa?

Igen. Van olyan megyei osztályvezető, aki közölte, hogy ha nem írják alá a dolgozók a szerződést, akkor a megyében sem kapnak később állást. Ez teljes mértékben elfogadhatatlan. 

 

Mi lesz a megoldás, ha egész osztályok állnak fel?

Átcsoportosítják a dolgozókat másik osztályról. De ezzel együtt biztos vagyok benne, hogy a halottak száma is nőni fog. Mert az egészségügy nem úgy omlik össze, mint a kártyavár, hanem lassan. Egyre kevesebb dolgozó és figyelem jut a betegekre. Ha nincs, aki ellássa, megetesse, a terápiát vagy bármilyen beavatkozást időben elrendelje, akkor annak az a következménye, hogy egyre többen halnak meg. 

 

Ezek szerint kimondhatjuk, hogy az egészségügyi dolgozókkal szembeni botrányos bánásmód és a szerződések körüli fejetlenség miatt nőhet a halálozási arány?

Igen, biztosan. Az valószínűleg nem fordul elő, hogy február 28-án éjfélkor leteszik a munkát és otthagynak csapot-papot, mert az egészségügyben dolgozók felelősséget vállalnak a betegekért. Az viszont már elképzelhető, hogy a néhány nappal ezelőtt elkészített márciusi műszakbeosztásból a hónap elején sokan egyszerűen kiesnek. Akkor pedig a korábbi toldozott-foltozott rendszer léphet életbe.

 

A kormány történelmi béremelésről beszél, extra magas juttatásokról, de mégis sok egészségügyi dolgozó hatalmasat csalódott. Van, aki ezzel az új helyzettel mégis elégedett lehet? 

Kevesen, de például a rezidens orvosok, akiknek most jócskán megnőtt az alapbére, nem panaszkodnak. Viszont, velük kapcsolatban sem lehet általánosítani, hiszen nem mindegy milyen osztályon dolgoznak. 30-40 százalékban egyértelműen rosszabbul jártak az orvosok is, de ennél is többen elégedetlenek. Nem vették figyelembe, hogy a különböző szakterületek között az intenzitásban elég jelentősek a terhelésbeli különbségek. Ilyen az intenzív terápia, sürgősségi ellátás, traumatológia, pszichiátria és még sorolhatnánk. Itt most 

ugyanannyi fizetést fognak kapni, mint egy olyan osztályon, ahol sokkal kisebb a terhelés, nem kell naponta életmentő beavatkozások tömegeit elvégezni. 

Nem véletlen, hogy ezek az osztályok mondják azt, hogy nem csinálják tovább. Ezzel eleve az orvosok között is kialakult egy ellentét. Ráadásul csak ők kaptak béremelést, a szakdolgozók és technikai munkások nem, pedig az ő vállukon is hatalmas a teher, és most úgy érzik, a kormányzat semmibe veszi őket. 

 

Ön mit tanácsolna, aláírják a szerződést, vagy ne tegyék?

Azt mondom, ne adják fel a hivatásukat egy, a kormány által kreált átgondolatlan helyzet miatt. Az tény, hogy méltatlan, bántó és megalázó, ami kialakult, de remélem, hogy a jövőben ezen lehet változtatni. 

 

Hogyan? Hiszen eddig sem tűnt úgy, hogy meghallgatják a szakszervezeteket. Van párbeszéd a kormánnyal?

Márciustól októberig csak mi, a szakszervezetek ostromoltuk a döntéshozókat. Párbeszéd viszont nem volt. Októbertől folyamatosan jeleztük, hogy baj lesz, ekkor elindult egyfajta kommunikáció, azóta pedig a javaslatok hatására történtek változások. Például nem vesznek el minden kereseti többletet, vagy nem egy évre rendelik ki az embereket, hanem 44 napra. 

 

Mit tanácsolnak a kormánynak?

Ha a kormány azonnal feloldaná a bérkonfliktusokat a szakágak és a szakdolgozók között, az segítene, ahogy az is, ha kitolnák a szerződések aláírásának határidejét.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version