Kiemelt hírek

„A légszennyezettség annyi áldozatot követel, mint a koronavírus”

Published

on

Fotó: Dimény András

Évente átlagosan 13 ezer magyar életét oltja ki, nem csak idősek, hanem fiatalok és gyerekek is vannak köztük – mondta Filippov Gábor.

a 168.hu Keljfeljancsi című műsorában Fiala János rendszeres pénteki vendégeként Filippov beszélt az Egyensúly Intézet által a napokban bemutatott kutatási eredményről, ami a légszennyezettséggel foglalkozik. „Megpróbáljuk közérthető módon bemutatni a légszennyezettségi adatokat, tudományos szakszöveg helyett” – fogalmazott, hozzátéve, hogy négy hónapig tartott a kutatásuk, amit a létező legszélesebb körben szeretnének megismertetni és megértetni az emberekkel.

„Jó úton járunk, hiszen a légszennyezettségi tanulmányunk téma lett a híradókban és a reggeli beszélgetős műsorokban is. A mi tanulmányunk miatt hívták az adásokba a Greenpeace és a Levegő Munkacsoport szakembereit is” – mondta Filippov, aki szerint azért kellenek a tanulmányhoz hasonló apró lépések, hogy végül a politika felfigyeljen a hasonló témákra. „Mi abban is különbözünk a többi környezetvédő szervezettől, hogy nem az ideális maximumot javasoljuk, tehát nem azt kérjük, hogy mindenki tegye le a gépkocsiját, vagy senki se utazzon repülőgéppel. Az Egyensúly Intézet inkább reális alternatívát kínálna az idealista elképzelések helyett” – mondta Filippov. Szerinte a légszennyezés szoros kapcsolatban áll a szegénységgel, hiszen a nélkülöző réteg kényszerül arra, hogy például gumit égessen, azzal fűtsön. „Azzal kénytelenek fűteni, ami a kezük ügyébe akad, ezért ez a társadalmi réteg a levegőtisztaságért folytatott küzdelem vesztese” – mondta a politikai elemző.

Fiala János azzal árnyalta a képet, hogy az elektromos autók állami támogatása történetesen a legtehetősebb réteget segíti. De szóba került az avarégetés is, amely a közvélekedéssel ellentétben súlyosan környezet- és légszennyező. A kutatási igazgató arra a visszás állapotra hívta fel a figyelmet, hogy hiába fogadta el az Országgyűlés 2020 júniusában azt a jogszabályt, amely szerint 2021. január elsejétől országszerte megtiltják az avarégetést. Ehhez képest 2020. december 2-án olyan kormányrendelet érkezett a Magyar Közlönyben, amely a veszélyhelyzetre hivatkozva mégsem teszi kötelezővé a szigorítást.

„Ez azt jelenti, hogy 1 hónappal a jogszabály érvényességének kezdete előtt határozatlan ideig elhalasztotta a hatálybalépését. Tehát amíg tart a koronavírus-járvány, addig egészen biztos, hogy továbbra is a helyi rendeletek által meghatározott módon égetheti bárki az avart és a zöldhulladékot saját kertjében.” Fiala rákérdezett, hogy miért nem merték hatályba léptetni ezt a jogszabályt. Filippov Gábor csupán találgatni tudott. „Talán ebben a nehéz helyzetben szavazatvesztéssel járhat ez a döntés” – válaszolta a kutatási igazgató.

PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version