Most akkor dönthetünk, kire bízzuk a gyógyításunkat?

A szabad orvosválasztás talán az egyik kulcskérdése az új, alapvetően a hálapénz „kiirtását” célzó szabályozásnak.

Ezzel együtt jön a magán és az állami rendszer szinte hermetikus különválasztása, amely lehetetlenné teszi, hogy a TB-finanszírozott ellátásban dönthessünk arról, ki lásson el minket. Minden laikus és szakember szerint jó, ha tisztázzuk: nem jelenthet ebben a közös rendszerben bármilyen előnyt, ha így, vagy úgy fizetünk az orvosunknak, az viszont, hogy elvesszük annak a lehetőségét, hogy az a doktor vigye végig ellátásunkat, akiben mi megbízunk, szinte valamennyi szakterületen komoly aggályokat okoz. Megnéztük, valójában mihez és miként van jogunk, és mi az, amit semmilyen módon nem garantálhat az állam.

Csaknem fél évszázados társadalomba ékelt szokással számolt le egy huszárvágással a kormány. Teljesen ki akarja irtani azt a beidegződést, ami a hálapénzt alapvetően életre hívta: vagyis az emberek többsége vélt, vagy valós előnyt, figyelmet, jobb ellátást remélt attól, ha fizet. Igaz, maga a jelenség is lényegesen többrétű ennél. Annak ellenére, hogy az állami egészségügyi ellátásért havonta mindenki fizet, a hála érzése és annak kifejezése valahogy elemi ösztön csaknem mindenkiben. Ahogy nyilvánvalóan az sincs rendjén, ha valakinek pénze van, megengedheti magának, hogy megkülönböztetett ellátást kapjon a közösség finanszírozta rendszerben. Kérdés azonban, hogy elvehető-e a választás joga azoktól, akik akár összekuporgatott pénzükből, akár mert tehetősek, de a legjobb szakemberre akarják bízni testüket? Legyen az egy agyi beavatkozás, egy invazív kardiológiai vagy bármilyen, akár speciális tudást igénylő ellátás.

Kérdéseket tettünk fel érintetteknek, illetékeseknek: Nem sért az átjárhatósági szabályozás alkotmányos jogot? Milyen alapon mondható – a szokásjogon kívül –, hogy egy szülész-nőgyógyász kivétel? Miért más egy invazív kardiológus, egy agy- vagy idegsebész? Ha valaki úgy dönt, hogy választ egy orvost és benne bízik, legyen az bármilyen szakterület, utána miért kötelezhetik váltásra, ha mondjuk a legneuralgikusabb pont, maga a beavatkozás jön szóba? Alapítványi, egyházi intézményeknél ez nem is kérdés? Trükközni kell most az orvosoknak? Milyen megoldások vannak?

Mit mond a jogász?

Kovácsy Zsombor egészségügyi jogász szerint a szabad orvosválasztás joga mítosz, hiszen a TB eleve korlátozza ennek a lehetőségét, a jelenlegi jogszabály pedig jó, mert éppen azokat a vadhajtásokat metszi le, amelyek átszőtték az egész ellátórendszert.

„A társadalombiztosítási közösség azt jelenti, hogy mindenki ugyanolyan eséllyel, lehetőségekkel kerül az ellátásba, azért nem kerülhet senki előnyösebb helyzetbe, mert valahol, valakinek, valahogy fizetett. Eddig külön utakon adtunk pénzt, gondoltuk, hogy valaki lesz ott, aki a mi érdekeinket képviseli. Az államnak nincs olyan kötelezettsége, hogy választott orvost biztosítson bárkinek is. Én megfelelő átmeneti időszakot követően sem értek azzal egyet, hogy épp azon a területen engednék, a szülészet-nőgyógyászatban, ahol leginkább burjánzott ez a jelenség, ráadásul kimondottan előre megbeszélt tarifákkal, de a társadalmi nyomás túl nagy, hogy egyelőre ne maradhasson az eddigi szokásjog. Előfordulhat, hogy lesznek olyan szakmák, ahol lehetőség lesz legális és jól kidolgozott eszközökkel, külön szerződéssel az orvosválasztásra valamilyen szinten, de az biztos, hogy kell a betegedukáció, hogy például a biztonságos szülést nem kell egy személyhez kötni”  – vallja Kovácsy, aki szerint a hálapénztől megtisztított rendszer már sokkal alkalmasabb olyan rendszer kidolgozásához, ahol kiegészítő biztosításokkal magasabb díj ellenében, akár co-paymenként konkrét orvoshoz mehetünk, akit szintén a biztosítón keresztül díjaznak az ellátásért. Ez azonban az egészségügyi jogász szerint semmiképpen nem jelenthet éjjel-nappali rendelkezésre állást, hiszen az orvosoknak is pihenniük kell.    

Mit mond a kamara?

„A Magyar Orvosi Kamara fókuszában most az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény, illetve a közelgő aláírási határidő van, így ez a probléma számunkra ebben a periódusban másodrendű. Általánosságban kijelentem, hogy a Magyar Orvosi Kamara elnökségének célja az, hogy egy transzparens működésű, hálapénzmentes egészségügy legyen, ahol a beteg nem pénzért vásárol bizalmat, nem egyes sztárorvosokban bízik megalapozó információk nélkül, hanem az intézményben, illetve az egészségügyi rendszerben. Meggyőződésünk, hogy az orvos-beteg kapcsolatban a bizalom fontos, sok esetben kuratív hatású, de ma a megfelelő ellátásbiztonságot, a tisztességes szabályozás, tisztázott betegutak és nyilvános intézmény-értékelések garantálják, nem pedig a beteg szomszédokra, fodrászra hagyatkozó választása. Igaznak tartjuk ezt az állítást a szülészetre is, ahol a választott orvos ténye egyik oldalról lelki támasz, másik oldalról, adott esetben egészségkockázat úgy az anya, mint a magzat számára. Miután a Magyar Orvosi Kamara határozottan kiáll a hálapénzmentes egészségügy mellett, az önkéntes segítő intézményét álságosnak, a hálapénzt konzerváló kockázatúnak tartjuk. A beteg választási szabadsága törvény szerint is szakmai, ellátás szervezési érdekből korlátozott, és meggyőződésünk, hogy az ellátás-biztonság és a költséghatékony egészség-nyereség érdekében erre szükség is van” – írta lapunk megkeresésére dr. Kincses Gyula a MOK elnöke.

Mit mond a szakszervezet?

„Azzal mi sem értünk egyet, hogy a jogalkotó egy szakmát kiemelne, nekik engedélyezné azt a gyakorlatot, amit fel akarunk számolni. Az orvosokat egységesen kell kezelni, de ilyen fűnyíróelvvel ez a kérdés nem megoldható. Mert az emberek jelentős része leginkább azért fordult a magánellátáshoz, mert mondjuk nem akart szabadnapot kivenni, hogy eljusson a rendelésre, mert időt szeretett volna kapni a konzultáción orvosától, hogy kiválaszthatta, kire bízza magát, ami ugyanolyan bizalmi dolog mondjuk egy urológus, egy kardiológus, egy idegsebész, vagy proktológus esetében is, és nem azért, hogy előrébb kerüljön az állami rendszerben mások kárára.

Ráadásul a mostani törvény ugyanúgy enged kiskaput, mert nyilván meg tudja mindenki oldani, hogy más diagnózissal veszi majd föl, de megint nem jó, hogy erre kényszerüljön bárki is. És nyilván vannak olyan specialisták, akik helyett nem is végezhetné más az ellátást, így meg sem lehetne oldani a különválasztást. Ugyanakkor problémás az is, hogy eddig az orvosoknak a hálapénz egyfajta teljesítmény-finanszírozóként működött, és nem lépett a helyébe olyan motívációs eszköz, ami érdekeltté tenné a szakembereket, hogy messze a munkaidőn túl akár éjjel kettőig ambuláljanak. Ezt nem támogatjuk, ha ez a helyzet, akkor több orvost kell alkalmazni.

Viszont világos, átlátható szabályozásra van szükség, ami tekintettel van a területi sajátosságokra is: például van olyan járás, ahol egy adott szakmában egyetlen orvos dolgozik az állami rendelésen, ez alapján a szabályozás alapján neki nem is lehetne magánrendelése a környéken. Mellette olyan teljesítményt mérő és azt a díjazásban figyelembe vevő rendszerre van szükség, ami ösztönzi a magasan képzett, sikeres orvosokat” – nyilatkozta dr. Tóth Judit a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke.

*

Meddig tart az orvosválasztás szabadsága? 

„A betegnek joga van az állapota által szakmailag indokolt szintű egészségügyi szolgáltató és – ha jogszabály kivételt nem tesz – a választott orvos egyetértésével az ellátását végző orvos megválasztásához, amennyiben azt az egészségi állapota által indokolt ellátás szakmai tartalma, az ellátás sürgőssége vagy az ellátás igénybevételének alapjául szolgáló jogviszony nem zárja ki. Ebből a rendelkezésből az orvosválasztásra vonatkozó általános szabályok ismerhetők meg. A szakmai tartalom vizsgálata objektív alapon eldönthető, amikor a páciens az adott kezelésre jelentkezik. Az ellátás sürgőssége és igénybevétele alapjául szolgáló jogviszony is objektíve vizsgálható és megállapítható. Ezekben az esetekben egyértelműen korlátozott az orvosválasztás szabadsága, amit a páciens érdeke is indokol” – írja a kérdésről készített disszertációjában egy szakegyetemi docens, egyetemi oktató.

Kun J. Viktória