Magyarország

Skodára váltanak a magyar ralisok

Published

on

Fotó: MTI / Bodnár Boglárka

A Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros idén új autóval indul a rali Európa-bajnokság futamain: a Volkswagenből Skoda Fabia Evo-ba ülnek át.

Herczig Norbert 24 évvel ezelőtt, 1997-ben kezdte a versenyzést Skoda Favorittal, és bár később versenyzett Citroennel, Ford Focus WRC-vel, Subaru Impreza WRC-vel ésVolskwagennel is, ideig-óráig mindig visszatért a Skodához. Épp úgy, mint most.

„Ha úgy tetszik, valamilyen szinten »hazatértem«, hiszen a négy abszolút magyar bajnoki címemből hármat Skodával nyertem” – mondta a hétfői bejelentés során Herczig Norbert, hozzátéve, hogy új csapat segíti versenyzésüket a jövőben, hiszen kilenc évi profi együttműködés után a Skoda Rally Team Hungaria úgy döntött, hogy magyar szervizhátérrel folytatja tovább a versenyzést. 

„Ráadásul Magyarországon egyedülálló tesztprogramot teljesíthetünk. A mi sportágunkban ez kimondhatatlanul fontos faktornak számít. Főleg »talajváltáskor« vesszük nagy hasznát, de a teszt ad lehetőséget arra, hogy kipróbáljuk az egyes beállításokat, és minél jobban összecsiszolódjunk az autóval” – hangsúlyozta a négyszeres abszolút magyar bajnok pilóta.

 

Herczig társa, Ferencz Ramón elmondta, egy évvel ezelőtt, azaz 2020-ban úgy tervezték, hogy az összes Európa-bajnoki futamon elindulnak, de a járvány az ő esetükben is alaposan átírta a terveket. 

„Idén is azt tervezzük, hogy teljes szezont autózunk a rali Eb-n. Abban reménykedünk, hogy a tervezett nyolc futam mindegyikén rajthoz állunk” – ismertette terveiket.

A duó az elmúlt három évben pontszerzőként zárt az abszolút értékelésben a rali Európa-bajnokságon. Eredményeikhez hasonló magyar teljesítményre – ha az abszolút összesítést nézzük – Ferjáncz Attila 80-as évekbeli sikerei után nem nagyon volt példa.

A rali Európa-bajnokság május 6-án rajtol az Azori-szigetek Rally-val és május 8-ig tart. A nyolc futamos kontinensbajnoki sorozat utolsó előtti állomása Magyarországon lesz, hiszen a Rally Hungaryt október 22. és 24. között rendezik meg.

Fehér György

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version