Kiemelt hírek

Hivatalos: itt a harmadik hullám

Published

on

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Újra munkába állnak a szűrőbuszok.

Az adatok szerint egyértelműen emelkedő szakaszba lépett a fertőzöttek száma, így a koronavírus-járvány harmadik hullámának kezdetéről beszélhetünk – közölte az országos tiszti főorvos a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Müller Cecília elmondta, az elmúlt napokban számos járványügyi mutató romlott, emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma, a kórházakban nem nagy mértékben, de fokozatosan emelkedik az ápoltak lélegeztetőgépen lévők száma, ahogyan több az aktív fertőzött is. A tiszti főorvos szerint emiatt is nagyon fontos az oltási terv pontos, folyamatos és következetes végrehajtása.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy ismét munkába állnak a szűrőbuszok, ahol antigénalapú gyorsteszt elvégzésére lesz lehetőség azoknál, akiknél a háziorvos megrendelte. Amennyiben a szűrőbuszos eredmény pozitív, megállapítják a fertőzöttséget, negatív eredmény után azonban a mentőszolgálat munkatársai – szintén a helyszínen – elvégzik a PCR-tesztet is, amit laboratórium értékel ki. A szűrőbuszok Budapesten három helyen, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es termináljának parkolójában, a csepeli Deák téri piacnál és a Papp László sportaréna F1-es bejáratánál várják a szűrésre érkezőket hétköznap 9-17 óráig.

Arra a kérdésre, hogy a szennyvízvizsgálatoknál ki tudják-e mutatni a koronavírus mutációját, Müller Cecília azt válaszolta, hogy erre is külön módszert dolgoztak ki az népegészségügyi központban. Reményei szerint jövő héten már be tud számolni arról, hogy találtak-e a szennyvízmintákban mutáns vírusra utaló jelet.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version