Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Színezd újra! – Melyik színtípushoz tartozunk?

Létrehozva:

Fotó: MTI / EPA / Will Oliver

Nem kell divatszakértőnek lennünk, hogy észrevegyük: egyes színek jobban állnak, mint mások.

Sőt, előfordul, hogy hiába viselnénk örömmel a kedvenc színünket, sápadtnak és fakónak festünk benne. A titok a színelméletben és a színtípusokban rejlik.

Eszerint a bizonyos színelmélet szerint ugyanis eltérő évszaktípusokba sorolhatók az emberek, a szem-, a haj- és a bőrszínük alapján. Ez az oka annak, hogy amelyik szín az egyik embernek remekül áll, az a másikon pocsékul fest. A színelmélet egy aprólékosan kidolgozott színrendszeren alapul, amely négy csoportba sorolja az embereket a küllemük alapján. De erről majd később.

A színelméletet egy svájci festő, Johannes Itten dolgozta ki, aki nem mellesleg a húszas évek egyik legjelentősebb művészeti intézménye, a Bauhaus egyik alapítója. Johannes Itten azt figyelte meg, hogy festőnövendékei ösztönösen azokhoz a színekhez vonzódnak, amelyek a legjobban állnak nekik, és kifejezik az egyéniségüket. A festőművész, összegezve tapasztalatait, a színek tulajdonságait alapul véve négy színcsoportot különböztetett meg. A négy színcsoportot pedig az évszakokról nevezte el. Eszerint tél, tavasz, nyár vagy ősz színtípusba tartozhatunk. Így kezdődött minden.

Sok időnek el kellett telnie ahhoz, hogy közismert legyen a színelmélet, amely csupán néhány évtizede indult el világhódító útjára. Manapság azonban egy magára valamit is adó stylist tisztában van a színtípusokkal, és ismeri a színek csínját-bínját. Bár a színelmélet kifejezetten bonyolult és összetett tudomány, néhány alapvetését mégis könnyen megjegyezhetjük és alkalmazhatjuk. 

 

Tél

Bármelyik színtípus legyünk is, meghatározott színtulajdonságok tartoznak hozzánk. A nyár és tél típushoz hideg színek illenek, míg a tavasz és az ősz színtípusok meleg színeket viseljenek. Lássuk az egyes színtípusok legjellemzőbb tulajdonságait! Közismert, hogy a magyar nők háromnegyede a tél színtípushoz tartozik, de az emberiség döntő hányada is tél típus. A tél típus úgy néz ki, mint Hófehérke. Sötét haj és szemszín jellemzi, emellett gyakori a hófehér bőr. De a tél típusoknál az is gyakori, hogy rendkívül gyorsan lebarnulnak, bőrük lehet olívás színű, amelyhez hatalmas fekete szemek társulnak. Akár sötét-hűvös déli típusú a tél nő, akár a Hófehérke típushoz tartozik, az élénk, tiszta színek királynői megjelenést kölcsönöznek neki. Viszont az úgynevezett meleg földszíneket messziről kerülje el a tél típus, mert sápasztják. A legismertebb tél típusú nők: Salma Hayek, Anne Hathaway, Courtney Cox vagy Monica Bellucci.

 

Nyár

Nézzük tovább a színtípusokat! A nyár típus hajszíne általában szőke, bőre hűvös, rózsás alapszínű. A nyár típusnak hasonlóan hideg tónusú a bőre, akárcsak a tél típus képviselőié, azonban a nyár nők hajszíne hamvasszőke, hamvasbarna, a szemük pedig kék vagy zöld. Ez a hűvösen elegáns színtípus kerülje el az erős és élénk színeket, mert harsánnyá válik azoktól. Helyette viseljen lágy pasztellszíneket: hamvas barackot, pasztell lilát, visszafogott szürkét. Az elegáns és hűvös nyár nőt a lágy, visszafogott, tört színek teszik igazán elragadóvá. A legismertebb nyár típusú nők: Jennifer Aniston, Sarah Jessica Parker és Claudia Schiffer.

 

Tavasz

Jöjjön a tavasz színtípus, amelynek képviselői hazánkban kevesen vannak. Hajszínük általában aranyló fényű szőke vagy vörös, a bőrük barackos fényű. A tavaszoknak a meleg, aranyos árnyalatok állnak a legjobban. Színeik élénkek és világosak. A tavasz típusúak bátran viseljenek arany ékszereket, remekül fog mutatni a meleg tónusaikhoz. Ehhez a típushoz tökéletesen illenek az olyan színek, mint a halványzöld, a mézszín vagy a búzavirágkék. Kerüljék viszont a sötét színeket, mert öregítik őket. Híres tavasz típusú nők: Meg Ryan, Cameron Diaz és Jessica Alba.

 

Ősz

Végül essen szó az ősz színtípusról, ami Magyarországon és világszerte a legritkább. Ez az a típus, akinek igazán jól állnak a föld színei, amelyek összhangban vannak a megjelenésükben rejtőző melegséggel és sokszínűséggel. Az őszi erdő színei, mint például a jellegzetes mély, ragyogó aranyló színek állnak nekik a legjobban. Az ősz típusú nő jellegzetesen vörös vagy aranybarna hajú, a szeme meleg tónusú, és a bőre is meleg alaptónusú, mézszínű. Az ősz nők tobzódhatnak a földszínekben: bátran viselhetnek barnát, bézst, olívazöldet vagy khakit. Őket azok a színek teszik a legszebbé, amelyek másokat sápasztanak. Az ősz típus bátran használhat bronzosítót, alkalmazhat földszíneket, mivel ezekkel csodálatosan kiemeli az őszi erdő színpompás árnyalataihoz hasonlatos tónusait. 

 

Talán ebből a leírásból is kiderül, hogy igen nagy a hibalehetőség, mivel elég könnyű összetéveszteni az egyes színtípusokat. S ha még mindez nem lenne elég, valamennyi típusnak altípusai is léteznek, szám szerint három – három. Van például élénk tél, hideg tél és sötét tél típus is. Így aztán mindent összevetve tizenkét színtípus létezik azon a bizonyos palettán. Nem csoda, ha teljesen összezavarodik az ember lánya, és nem tudja eldönteni, mégis melyik színtípushoz tartozik a sok közül? Éppen ezért nagyon megéri tapasztalt és elismert színtanácsadóhoz fordulni, aki speciális technikákkal állapítja meg az érintett pontos színtípusát. Ilyen módszer az úgynevezett „kendőzés”, amely során a színtanácsadó a páciens arcához illesztett sok száz színkendő segítségével állapítja meg, hogy melyek azok a színek a palettáról, amelyek igazán passzolnak hozzá.

Skultéti Judit

Legnépszerűbb cikkeink