Nagyvilág

Húsz év börtönt kapott Belgiumban egy iráni diplomata egy tervezett bombatámadás miatt

Published

on

Képünk illusztráció

A férfi és bűntársai egy száműzött iráni ellenzéki csoport által szervezett tömegrendezvényt akartak felrobbantani 2018-ban, de a terv nem sikerült.

A 49 éves Asszadi Asszadollah, korábban a bécsi iráni nagykövetségen dolgozott. A férfit még 2018 júniusában tartóztatták le Németországban, napokkal azután, hogy egy luxemburgi Pizza Hut gyorsétteremben megismerkedett egy iráni származású belga házaspárral. A házaspárt, Naszimeh Na’amit és Amir Sza’adunit Brüsszelben tartóztatták le fél kilogramm robbanóanyaggal és egy detonátorral, amelyet az ügyészség szerint egy iráni ellenzéki csoport franciaországi találkozóján kellett volna felhasználniuk. A házaspár ugyan elismerte, hogy kapott egy csomagot Asszaditól, de azt tagadták, hogy tudták volna, mi van benne.

Az ügy negyedik vádlottja Merhad Arefani, belga-iráni költő volt, őt Párizsban tartóztatták le, és bűnpártolással vádolták meg. Asszadi Assszadollah mellett mindhármukat elítélték a cselekményben való részvételért. Rájuk 15-18 év között börtönbüntetés szabott ki a bíróság – írja a BBC News. Az ügyben folytatott nyomozás a német, a francia és a belga rendőrség közös akciója volt.

Ki volt a támadás célpontja?

Az esemény középpontjában egy száműzött iráni ellenzéki csoport, az Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsának (NCRI) 2018 júniusában tartott tömegrendezvénye állt, ezt Párizstól nem messze tartották meg. Az NCRI-t a Mudzsahidín-e-Khalq nevű, nagy befolyású iráni ellenzéki csoport politikai szárnyának tartják, a céljuk a jelenlegi teokratikus rezsim megdöntése volna. A 2018-ban megtartott tüntetésen Európában élő emigráns irániak ezrei vettek részt, olyan emberek, aki valamiért ellenfelei az iráni iszlamista diktatúrának, amely 1979 óta uralkodik a perzsa országon.

A rendezvényen egyébként több nemzetközi politikai szereplő is részt vett, közöttük Rudy Giuliani, akit az utóbbi években Donald Trump volt amerikai elnök ügyvédjeként ismert a közvélemény.

Maryam Rajavi, tervezett terrorcselekmény által megcélzott csoport vezetője az ítélethirdetés után azt mondta: „az Irán ellenállás ragyogó győzelmének, és a rezsim súlyos politikai és diplomáciai vereségének” tartja az ítéletet.

„A döntés két dologra mutat rá: az egyik, hogy még egy diplomatának sincs mentessége a bűncselekmények alól, a másik pedig az iráni állam felelőssége a tervezett vérengzésben” – mondta Georges-Henri Beauthier ügyész a Reuters hírügynökségnek.

A teheráni kormányzat ragaszkodik ahhoz, hogy az ügy koholmány volt.

 

Európában még nem történt ilyesmi

Az iráni iszlamista rezsim a 2018-as gyűlést szervező ellenzéki csoportot korábban terrorszervezetnek minősítette, és nem is minden ok nélkül. A csoport a nyolcvanas években a teokratikus rezsim számos magas rangú képviselőjét meggyilkolta. Azóta azonban sokat változott a helyzet, mára az NCRI az iráni demokratikus ellenzék jelentős külföldi lobbicsoportjává nőtte ki magát, és erőszakos cselekményeket egyáltalán nem hajtanak végre. Az ügy ugyanakkor rámutat arra, hogy az évtizedek óta tartó iráni belpolitikai konfliktusok európai importja akár veszélyt is jelenthet a kontinens lakói számára.

Az ítélet azért is jelentős, mert az 1979-es iszlamista hatalomátvétel óta iráni tisztviselőt először ítéltek el ilyen vád alapján az Európai Unióban.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version