Magyarország

Szijjártó: Magyarország megvédte a munkahelyeket

Published

on

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megérkezik a Külügyek Tanácsa (KÜT) ülésére Brüsszelben 2021. január 25-én. MTI/KKM/Borsos Mátyás

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyar munkahelyeket a beruházásösztönzésre építő gazdaságstratégia mentette meg.

A világszintű nehézségek ellenére Magyarország tömegével védte meg a munkahelyeket – jelentette ki a faipari Falco Zrt. kapacitásbővítésről szóló sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter, majd közölte, a kormány 1,2 milliárd forinttal járul hozzá a Falco 8,2 milliárd forintos fejlesztéséhez, amely több mint 300 alkalmazott állását tartja fenn. Ausztria a harmadik legjelentősebb befektető Magyarországon, több mint 2 ezer vállalatuk 75 ezer munkavállalót foglalkoztat belföldön – tette hozzá.

Szijjártó Péter a kormányzati stratégia sikereként értékelte azt is, hogy az ENSZ néhány napja közzétett adatai szerint 2020-ban a külföldi beruházások világszinten 42 százalékkal csökkentek, Magyarországon viszont 140 százalékkal bővültek.

A miniszter a kilábalás folytatását az oltások felgyorsításától reméli. Sajnálatosnak nevezte, hogy az uniós vakcinabeszerzés kudarcba fulladt, mivel így Európa továbbra sem lélegezhet föl, a magyar gazdaságnak pedig minden nap 10-15 milliárd forintos veszteséget okoz a lezárás. Más országok példája ugyanakkor arra int, hogy a meggondolatlan lazítás még mindig súlyos következményekkel jár – figyelmeztetett.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version