Kiemelt hírek

Megszólalt a tollvajlással gyanúsított tolmács: nem akarta ellopni a tollat

Published

on

Végig a kezében volt, nem rejtette a táskájába, kikéri magának. 

Mint arról néhány napja beszámoltunk, az orosz külügyminisztérium feltöltött a Facebookra egy videót, amin az látszik, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter múlt heti moszkvai tárgyalásának elején a tolmácshölgy 

  • előbb az asztal közepén lévő tolltartóhoz,
  • majd közvetlenül ezután a táskájához nyúl.

A tolmácsnő most szólalt meg először.

Szerinte méltatlan ez az egész ügy és kikéri magának, hogy bárki is lopással vádolja őt. Az újságíróknak nem csak vakon át kellett volna venniük egymástól a hírt, hanem meg kellett volna győződni annak igazságtartalmáról, mielőtt leírják. Mindenkit meg kellene, hogy illessen az ártatlanság vélelme – nyilatkozta a Telexnek

Nem árt azonban emlékeztetni, hogy a tolltartóhoz, majd rögtön után a táskához nyúlást nem a sajtó, hanem a tárgyalófél és házigazda, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter értelmezte úgy, hogy

„rögtön lopják a tollat”.

A külügyi sajtófőnök, Paczolay Máté erre még szombaton úgy reagált, hogy

  • a tolmács csak megigazította táskáját, 
  • Lavrov pedig csak viccelt.

Az ügy kapcsán a Magyar Fordítók és Tolmácsok Egyesülete is kifejezte nemtetszését, szerintük ugyanis nem kellett volna bennehagyni a viccesnek szánt, bár nagyon félrement mondatot a videóban Lavrovtól. 

Ők már legalább nem a diplomáciai botrányról és kínos esetről beszámoló sajtót hibáztatták. A videót ugyanis az Orosz Föderáció külügyminisztériuma készítette és töltötte fel, ők hagyták benne – véletlenül vagy teljesen tudatosan – Lavrov – vicces vagy komoly – értékelését a tollvajlásnak látszó esetről.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version