Kiemelt hírek

Ma kezdődik az új félév az SZFE-n, a kancellár azonban más időpontot mond

Published

on

Németh Gábor Fotó: Merész Márton

A Keljfeljancsi vendége Németh Gábor, az SZFE oktatója volt, aki elmondta: nem tud olyan tanárról, aki a régi és az új rendszerben egyaránt kapott volna osztályt.

A 168 óra online platformjain futó Keljfeljancsi című műsorban Németh Gábor író, forgatókönyvíró, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója Fiala Jánossal beszélgetett hétfő reggel.

Az oktató elmondása szerint nagy az esély arra, hogy a frissen felvételiző, színházi ambíciókkal rendelkező hallgatók az SZFE helyett inkább Kaposvárra fognak jelentkezni. Szerinte ott ugyanis most egy olyan filozófia van, hogy a gyakorlat teszi a mestert, a gyakorlatok pedig a Nemzeti Színházban zajlanak. Hozzátette: ismeretei szerint a Kaposvári Egyetem azon szaka, ami a színházi képzés zajlik, a gödöllői agrártudományi egyetem része lett. Arról, hogy a fent említett intézményt mely színművészek fémjelzik, Németh elmondta Cserhalmi Györgynek és Eperjes Károlynak is volt osztálya. Kiemelte: korábban a két egyetem hallgatói rendszeresen közös projektekben vettek részt, nem vol komolyabb rivalizálás. 

Németh Gábor Fiala kérdésére elmondta, a járványhelyzet miatt különleges lesz a felvételit megelőző egyetemlátogatás is, ami minden bizonnyal az online térben lesz megtartva. Hozzátette: ehhez azonban előbb el kell ismerni az egyetem múlt félévét. Az egyetem oktatója azt is elmondta: sok minden párhuzamos valóságok léteznek. Ugyanis amíg ő biztosan állította, hogy az egyetemen a mai nappal megkezdődik az oktatás, a kancellár február 22-ét mondott korábban az oktatás megkezdésére.

Németh azt is elmondta, hogy mintegy 40-50 kurzus lett meghirdetve, ezek be is teltek, a négyszáz-ötszáz fős hallgatóság negyede pedig már beiratkozott. A free szfe kapcsán elmondta, harmincan alapították meg a szervezetet, amelyhez most is folyamatosan csatlakoznak. Kiemelte: aki ebben részt vesz, az is tagja lehet az egyetemnek, a szervezet célja az autonómia visszaszerzése, a hagyományok megtartása. A hallgatói félévek passzíváltatásában is párhuzamos valóságok vannak Németh szerint, ugyanis míg a kancellár szerint ezt februárig lehet megtenni, a felsőoktatási törvény szerint márciusig. 

Az intézetek sorra nyilvánosságra hozzák a felvételiztetők nevét és az osztályfőnököket, azonban Németh Gábor nem tud róla, hogy lenne olyan tanár aki a korábbi működésben, és a mostaniban is vinne osztályt. Hozzátette: még mindig bizonytalan számukra, hogy mikor lesz elismerve az őszi félév – a Neptunhoz pedig csak korlátozottan férnek hozzá, jegyeket be lehetett írni, vizsgákat azonban nem tudtak kiírni. 

Az SZFE-üggyel kapcsolatos szélsőséges vélemények kapcsán Németh kiemelte, a bezártság hatására az ország kezdi elveszíteni a józan eszét, megszaporodtak a paranoid gesztusok és irracionálisan túlzó reakciók érkeznek mindenre.

A hétfői adást itt tudja visszanézni:

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version