Kiemelt hírek
Míg itthon a megélhetésért, addig Franciaországban a jobblétért nyitnának tilosban a vendéglátósok
Ott a kifizetések ellenére is nagy az elégedetlenség.
Míg itthon azért is szólni kell, hogy az ígért bértámogatást felgyorsítsák, addig Franciaországban a támogatások ellenére is kinyitnának az étteremtulajdonosok. A két ország közötti különbségek szemmel láthatóak.
Magyarországon például hat hónap bezárással büntetik az újranyitókat – akiknek már a megélhetés a tét, Franciaországban pedig ugyanazért egy havi bértámogatás megvonásával sújtja a kormány azokat a vendéglátóhelyeket, amelyek helyben, az asztaloknál szolgálják ki a vendégeiket. Ezt utóbbit jelentette be Bruno Le Maire gazdasági miniszter, miután több étteremtulajdonos is nyitásra szólította fel a vendéglátóipart.
Franciaországban a kényszerszabadságra küldött dolgozók teljes fizetésüket megkapják a hatósági zárlat idején, a vállalkozóknak, így az étteremtulajdonosoknak pedig vagy havi 10 ezer eurós kártérítést vagy pedig a 2019-es forgalmuk 20 százalékának megfelelő összegű támogatást utal havonta az állam, ez utóbbi felső határa havi 200 ezer euró.
Magyarországon a vendéglátósoknak elkülönített 20 milliárd forintnyi bértámogatás, azonban beragadt, még ekkora összeget nem sikerült kiutalni. Múlt hétvégén azonban már Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is elmondta, a múlt heti kormányülésen megvitatták a kérdést és rá kellett jönniük, hogy bizony
„mehetnének ezek a támogatás-kifizetések gyorsabban is”
még akkor is, ha közben meg kell felelni a bürokratikus szabályoknak. Elmondta, hogy a teljes összegből ebből eddig 7 milliárd forint jutott el a vállalkozókhoz.
Mint ismert a magyar vendéglátósok vasárnap és hétfőn is tüntettek a Hősök terén, azonban a rendőrök szorgalmas igazoltatása miatt mindkettőnek hamar vége szakadt.
PH/MTI
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója