Magyarország
Már megint újraindulhat a magyar sertéshús exportja Japánba
Egy hónapon belül másodszor közölték a jó hírt.
Szijjártó Péter vasárnap reggel a Facebook-oldalán írta meg, hogy hosszú hónapok tárgyalásának eredményeként Európából elsőként Magyarországnak sikerült regionalizációs megállapodást kötni a japán élelmiszeripari szakhatóságokkal.
„Ez azt jelenti, hogy Magyarország mentesül az afrikai sertéspestis miatt elrendelt korlátozások alól, így Európából elsőként a magyar sertéshús-termékek térhetnek vissza a távol-keleti ország polcaira” – magyarázta a Facebookon a miniszter.
Ugyanezt a hírt legutóbb az Agrárminisztérium 1 hónappal ezelőtt, december 28-án közölte az MTI-vel,
mi akkor is beszámoltunk róla.
Akkor Erdős Norbertre, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára hivatkozva azt írta az állami hírügynökség:
„Magyarország az első olyan afrikai sertéspestissel érintett ország a világon, amellyel Japán megállapodott a regionalizáció kérdésében”.
A regionalizáció ebben az esetben azt jelenti, hogy „Japán már nem egész Magyarországról, csupán az afrikai sertéspestissel (ASP) érintett területekről tiltja a sertéshús és hústermékek kiszállítását, a megállapodás jelentős gazdasági előnyt jelenthet a magyar állattartóknak, előállítóknak” – írták.
Az Agroinform.hu mezőgazdasági szakporál január elején írt arról, hogy az afrikai sertéspestis megjelenése óta Németországnak is súlyos gondjai vannak a sertéshús-felesleg értékesítésével. Mint írták: különböző német kormányszervek és megbízottak intenzíven keresik a lehetőséget az új piacok feltárására.
A koronavírus-járvány kitörése előtt a Németországban megtermelt sertéshúsnak több mint fele exportra került, és e lehetőség tartós bezáródása – az éttermi fogyasztás drasztikus csökkenésével párosulva – beláthatatlan, súlyos következményekkel járhat az egész német mezőgazdasági termelésre.
Mint kiderült, a teljesen új piacokon a sertéshúst csak kis mennyiséget lehet elhelyezni, ezért a német szövetségi agrárminisztérium leginkább a kínai pozícióikat igyekszik visszaszerezni. Január elejéig ebben annyi előrelépés történt, hogy a kínai fél – az úgynevezett kérdéskatalógus németek által történt megválaszolása után – késznek mutatkozott a tárgyalások főállatorvosi szinten történő folytatására.
🐷Újraindulhat a magyar sertésexport Japánba❗️
Hosszú hónapok tárgyalásának eredményeként Európából elsőként nekünk,…Közzétette: Szijjártó Péter – 2021. január 31., vasárnap
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója