Kiemelt hírek

Orbán a kínai vakcinában bízik

Published

on

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott, szokásos péntek reggeli interjújában elmondta, jövő héten kezdődik meg a kormányzati oldalon keresztül regisztrált kétmillió ember oltása. Hozzátette: ő maga a kínai oltóanyagban bízik, meg fogja várni annak megérkezését.

A miniszterelnök vakcinabeszerzés kapcsán elmondta, inspiráló példa számára Szerbia, ahol kínai vakcinával is oltanak. Elmondta, minden nap kér jelentést arról, hogy a szomszédos országban mennyi embert oltottak be. Orbán kiemelte: még a héten szerződést köthetünk a kínai vakcina beszerzésére, ha ez azonban nem érkezik meg, akkor március elejéig 880 ezer tudnak beoltani az első oltással. Ha lesz kínai oltóanyag, akkor ezt meg lehet kétszerezni, ha lesz orosz is, akkor még nagyobb lehet a szám. Orbán Viktor húsvétra számít az ország újranyitására.

A miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában a korlátozások kapcsán elmondta, a legkevésbé az számított, hogy mit mondtak a nemzetközi szervezetek a tilalmak feloldásáról. Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón bejelentette, márciusig mindenképp fenntartják a korlátozásokat. Orbán ennek kapcsán elmondta, fájó szívvel, de elfogadta a járványügyi szakértők javaslatát, szerinte ugyanis amennyiben túl korán engednének, úgy több hónap munkája veszne oda. 

Hozzátette: azt is javasolták, hogy 10 óráig tolják ki a kijárási tilalom határidejét, ám szerinte előbb a vakcinabeszerzéseknek és beadásoknak kell nagy mértéket öltenie.  

A miniszterelnök a vendéglátóhelyek kinyitási szándékáról is elmondta a véleményét. Kiemelte: miniszterelnökként azt kérte, ne legyenek letartóztatások, hiszen ha nem történik agresszió, az csak szabálysértésnek minősül. Orbán a vendéglátósok türelmét kérte, szerinte ugyanis az nem megoldás, hogy kimegyünk és megsértjük a szabályokat. Továbbá azt is megjegyezte, hogy a szabályszegés akár egymillió forint bírságot és több hónapos bezárást is jelenthet, ez szerinte nem éri meg.  

Orbán szerint, ha meg is történik tavasszal az újranyitás, a gazdaságot mindenképp újra kell indítani, erre szolgál a Gazdaságújraindítási Akcióterv, amelynek első részeként 6000 milliárd forintot használnának fel. Az egyetemek modellváltásáról is szót ejtett a miniszterelnök. Elmondta, a következő években 1500 milliárd forintot fektetnek be az egyetemekbe, ezért is javasolja a modellváltást, ami véleménye szerint történelmi esély Magyarország számára. 

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version