Magyarország

Krekó Péter büntetőfeljelentést tett Bayer Zsolt és Menczer Tamás ellen

Published

on

A politológus és családja halálos fenyegetéseket kapott.

A Political Capital politikai elemző és tanácsadó intézet közleményt adott ki, miszerint az intézet igazgatója, Krekó Péter feljelentette az őt rágalmazókat.

“Egy hónapja hazugságon alapuló gyűlöletkampány zajlik a kormányzati irányítású médiában Krekó Péter ellen” – írják a közleményben. A sajtóperek és személyiségi jogi perek után magánvádas büntetőfeljelentést tett Krekó többrendbeli rágalmazás és becsületsértés bűncselekmények alapos gyanúja miatt több kormányközeli publicista ellen.

Krekót azzal vádolták meg a kormánymédiában, hogy oltásellenességre buzdít. Szavait kiforgatták és félreértelmezték a Political Capital szerint. “A véleménynyilvánítás szabadsága csak a bírálat, a jellemzés, a nézet és a kritika szabadságát foglalja magában, de az alkotmányos védelem nem vonatkozik a tények meghamisítására” – írják. A helyzet olyan súlyos, hogy “Krekó Péter és családja az eset kirobbanása óta halálos fenyegetéseket kapott. Az ügyvéd (Dr. Horváth Lóránt) szerint ezek a személyek büntetőjogilag is felelősek lehetnek egy köztiszteletben álló szakértő nyilvános megaláztatásáért, és egy kétgyermekes család fenyegetéséért”.

Krekó Péter és ügyvédje büntetőeljárást indított:

  • Bácskai Balázs publicista ellen rágalmazás vétsége,
  • Bayer Zsolt publicista ellen rágalmazás és becsületsértés vétsége,
  • Menczer Tamás államtitkár ellen pedig rágalmazás vétsége miatt

“Krekó Péter tavaly jogerősen pert nyert a Figyelő, az Origo és a 888 kiadói ellen, amelyek megsértették jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát, amikor valótlanul híresztelték róla, hogy titkos brit pszichológiai hadviselési akcióban vett volna részt”.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version