Nagyvilág

Kigyulladt egy járványkórház, négy halott

Published

on

Megint kórházban tombolt tűzvész, és megint emberi életeket követelt: ezúttal a bukaresti Matei Balș járványkórházban csaptak fel a lángok, a tűzvészben négyen haltak meg – írja a Főtér.

A katasztrófavédelem szerint a tűz pénteken hajnalban, 5 óra tájban keletkezett az egyik földszinti kórteremben.

A lángokat viszonylag hamar sikerült eloltani, de a tűz így is négy halálos áldozatot követelt. A beszámolók szerint hárman bennégtek a kórházban, egy sérültet pedig megpróbáltak újraéleszteni, de nem sikerült.

A kórházból 102 beteget – mindannyian koronavírus-fertőzöttek – ki kellett menekíteni, őket más kórházakba vitték át.

Meg nem erősített források szerint a tüzet egy zárlatos elektromos hősugárzó okozhatta, amelyet abban a kórteremben használtak, ahol a lángok felcsaptak. Egyébként négy kórterem égett ki.

A kórházban egy fővezeték meghibásodása miatt már decemberben is gondok voltak a távfűtéssel.

Traian Berbeceanu, Bukarest prefektusa elmondta, az épületet, ahol a tűz keletkezett, épp a közelmúltban újították fel, ráadásul a legkorszerűbb elvárásoknak megfelelően.

A tűzvész nyomán a bukaresti törvényszéki ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt vizsgálatot indított ismeretlen tettes ellen.

Mint ismeretes, a közelmúltban is volt hasonló, tragikus kimenetelű kórháztűz Romániában: novemberben a Piatra Neamț-i megyei kórházban tíz ember halt meg egy tűzvészben, majd a kimenekített betegek közül néhány napon belül további öt.

De ezt követően két kolozsvári kórházban – a vasutaskórházban és az urológiai intézetben – is dolguk akadt a tűzoltóknak, igaz, ezek legalább nem végződtek tragédiával.

A gyakori kórháztüzek oka az, hogy az épületek nagy része régen épült, közülük sokat nem vagy hiányosan újítottak fel, sokuk nem is rendelkezik tűzrendészeti engedéllyel.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version