Magyarország

Az újbudai polgármester is soron kívül kapta meg az oltást

Published

on

Fotó: MTI/Mónus Márton

László Imre ugyan orvos, de nem praktizál.

A XI. kerületi ellenzéki polgármester az ATV-ben január 8-án beszélt arról, hogy éppen megy oltatni magát. László Imre orvos, korábban a súlyemelő-válogatott mellett is dolgozott, és a Szent Imre kórház főigazgatója is volt, de most nem praktizál.

A vonatkozó kormányrendelet azonban 

egészségügyi tevékenység végzéséhez köti az oltásra jogosult egészségügyi dolgozók körét.

László a Mandinernek úgy nyilatkozott, hogy orvosként oltatta be magát, nem számít, hogy nem praktizál, hiszen Müller Cecília sem. (Müller a kormányrendelet szerint népegészségügyi szakemberként végez egészségügyi tevékenységet.

Az Index kérdésére a polgármesteri sajtós már azzal magyarázta a dolgot, hogy 

az elején nem voltak tiszták a szabályok,

ha tudták volna, hogy van egy sorrend, akkor “egyértelműen” visszamondja.

A Mi Hazánk kerületi képviselője, Novák Előd feljelentést tett László ellen hivatali visszaélés miatt.

Korábban beszámoltunk arról, hogy Hiesz György gyöngyösi polgármester és családja is soron kívül oltatta be magát.

 

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version