Magyarország
Népszava: Más Szputnyik V kerülhet forgalomba, mint amit teszteltek
Kiderült néhány részlet a magyar szakértők fenntartásairól.
A klinikai vizsgálatban nem ugyanolyan összetételű készítménnyel dolgoztak, mint ami most forgalomba kerülhet, vagyis a kisebb adagokban és a tömegtermelés során készülő vakcina nem teljesen egyezik az iratok szerint – a Népszava értesülései szerint ezekre a felvetésekre is választ várt több szakértő, amikor az orosz Szputnyik V vakcina engedélyezése során kikérte álláspontjukat az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).
A lap szerint volt, aki azt nehezményezte, hogy az OGYÉI szakértői mindössze néhány órát kaptak a gyártás ellenőrzésére. Amikor ezt kifogásolták, azzal próbálták nyugtatni őket, hogy több időt kapnak majd erre a szakértők.
Mint arról a Telex és a 444 nyomán mi is beszámoltunk, a Szputnyik V vakcina gyors magyarországi engedélyezése az eljárásban megkérdezett külső szakértők nem javasolták a vakcina engedélyét, mert fontos adatok hiányoztak vagy ellentmondások voltak az orosz dokumentumban. Az is meglepte őket, hogy mielőtt válaszokat kaptak volna aggályaikra, az OGYÉI főigazgatója arról nyilatkozott, hogy az orosz vakcina dokumentációja megfelelő.
Az engedély kiadása után volt olyan professzor, aki ki is lépett a vakcina értékelését végző a testületből.
Magyarországra a szerda reggeli adatok szerint összesen 201 ezer ember oltására elég vakcina érkezett, hét Pfizer- és egy Moderna-szállítmány. Vasárnap várható Moderna készítményéből 9 ezer ember oltására elegendő vakcina. Eddig 152 704 fő kapott oltást, közülük 17 772 fő már a második oltását is megkapta.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója