Magyarország
Bakondi szerint az oltás idevonzza a migránsokat
A koronavírus-járvány és az ingyenes vakcina is ösztönzi az illegális migrációt – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 csatornáján.
Bakondi György hozzátette: a járvány miatt tömegek veszítik el a munkahelyeiket, így a jobb megélhetés reményében egyre nagyobb számban kísérelnek meg fejlettebb országokba, ezen belül az Európai Unió tagországaiba eljutni.
A tavalyi érkezési adatok figyelemreméltó növekedést mutattak, és ennek hatására számos országban határozott intézkedéseket tettek a tömeges illegális migráció szabályozására, illetve megállítására – közölte.
Hozzátette, új útvonalak vannak kialakulóban Libanon és Ciprus, valamint Mauritánia és a Kanári-szigetek között, ahol 2020-ban 900 százalékkal emelkedett az érkezők száma 2019-hez képest. Tavaly a közép-mediterrán térségben 154, a Nyugat-Balkánon pedig 78 százalékkal nőtt az illegális bevándorlók száma 2019-hez viszonyítva.
Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy a növekvő számok és a soros portugál elnökség ellenére sem látszik változás az Európai Bizottság által vitára bocsátott, „nem működő gyakorlatokat tartalmazó” migrációs politikában.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója