Magyarország
A sertéspestis miatt gyéríteni kell a hazai vaddisznóállományt
Nemrég készült el a vaddisznóállomány szabályozásáról szóló nemzeti akcióterv, amely szerint a vadászok választhatnak a gyérítés lehetséges eszközei (kilövés, csapdázás) közül.
Gyéríteni kell a magyarországi vaddisznóállományt az afrikai sertéspestis terjedésének lassítása, illetve annak érdekében, hogy hosszú távon mentes legyen az ország a betegségtől – mondta az országos főállatorvos az M1 aktuális csatornán.
Bognár Lajos kiemelte, az állomány gyérítése azért fontos, mert az afrikai sertéspestis a természetben ezeknek az állatoknak a közvetítésével gyorsan tud terjedni. A vírusos betegség a vaddisznókra és a házi sertésekre jelent veszélyt, az emberre nem, azonban komoly gazdasági károkat tud okozni. Közvetlen módon azáltal, hogy a megbetegedett sertések szinte mindegyike elhullik, közvetetten pedig a kereskedelmi korlátozások miatt, amelyek az élő sertés mellett valamennyi sertésterméket érintik.
Az országos főállatorvos szerint az afrikai sertéspestissel 10 éve küzd az Európai Unió, legutóbb Németországban jelent meg a betegség, a vírust vaddisznókban mutatták ki.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója