Magyarország

200 ezerért adtak el vizet gázolajnak álcázva

Published

on

Csalás miatt indult eljárás három biharkeresztesi és egy sarkadi férfi ellen, mert olaj helyett vizet értékesítettek.

Egy veszprémi lakos tett feljelentést a rendőrségen 2020. május 26-án arról, hogy néhány nappal korábban megismerkedett egy férfival, aki gázolajat kínált a részére kétszáz forintos literáron – számolt be a police.hu.  Az alacsony árat az eladó azzal magyarázta, hogy egy veszprémi építkezésen dolgozott, és a munkálatok végeztével ezer liter gázolaja megmaradt. A kedvezőnek tűnő vételi lehetőségre a sértett lecsapott, majd 43 műanyag kannába töltve a teljes készletet megvásárolta az ajánlattevőtől.

 

A kannák egy részét felnyitva szúrópróbaszerűen győződött meg arról, hogy azok valóban gázolajat tartalmaznak-e. Napokkal később azonban egyik munkagépének motorja meghibásodott. A vállalkozó csak ekkor szembesült azzal, hogy a kannák döntően vizet tartalmaznak, azok tetejére öntött egy kevés gázolajat az eladó megtévesztésül. A sértettnek ebből közel kétszázezer forint kára keletkezett. Telefonos reklamációjára a csaló csak egy gúnyos megjegyzéssel válaszolt, majd bontotta a vonalat.

 

A veszprémi nyomozók felderítő munkájuk során  megállapították, hogy egy 52, egy 29 és egy 20 éves biharkeresztesi, továbbá egy 43 éves sarkadi férfi gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. A négy csalót előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták őket többrendbeli csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

 

A nyomozás során az is kiderült, a négy férfi Nyíregyházán és Tószegen is követett el hasonló bűncselekményt, melyek során két sértettől hasonló nagyságrendben csaltak ki pénzt. 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version