Magyarország

Jól vizsgázott állatokon az új magyar szer: nem tud fertőzni alatta a vírus 

Published

on

Magyar készítmény segít a koronavírus megelőzésében, de a vakcinák fejlesztésében és gyártásában is lesz magyar érdekeltség.

Az állatokon elvégzett tesztek alapján úgy tűnik, hogy a koronavírus elleni magyar fejlesztésű készítmény megakadályozza a súlyos megbetegedést – mondta Kacskovics Imre, immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja kedden a Kossuth rádió műsorában.

A gyógyszerfejlesztési konzorcium vezetője elmondta, hogy a Richter Gedeon Nyrt. szakembereinek sikerült előállítaniuk azt a vegyületet, amelyet még tavaly márciusban megterveztek. A sejtkísérletek azt is bebizonyították, hogy az új szer használata mellett a vírus nem képes a fertőzésre. Ezt követték az állatkísérletek, amelyek szintén biztatóan zárultak: a koronavírussal megfertőzött hörcsögöknél a gyógyszer hatására nem jelentkeztek súlyos tünetek. Az állatkísérleteket még többször megismétlik, majd következnek a toxikológiai vizsgálatok, és végül – várhatóan ősz végén – az embereken végzendő klinikai tesztek.

A gyógyszer egy olyan „antitestféle”, mint amilyet a szervezet is előállít a védőoltás hatására, ugyanakkor nincs szükség egy hónapra a védettség kialakulásához, hanem a befecskendezéstől számított 12 óra múlva már ellenállóvá teszi a szervezetet – emelte ki. Kacskovics Imre hozzátette: az idősek vagy valamilyen krónikus betegségben szenvedők esetében már a fertőzés enyhe vagy közepesen súlyos fázisában érdemes használni az új szert. Hangsúlyozta, hogy a súlyos megbetegedést a szer nem tudja kezelni, ezért inkább megelőző szerepe lesz.

Más fejlesztések is kötődnek ám Magyarországhoz. Jakab Ferenc virológus korábban arról számolt be, hogy az osztrák Cebina cég és a Pécsi Tudományegyetem – a debreceni egyetem mellett – szintén új vakcinakísérletbe fogott, ami már január elején a célegyenesben volt. A szakember elmondta, a fejlesztés laboratóriumi fázisa megkezdődött, február elején pedig már az állatkísérletek is elkezdődhetnek. 

Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken adott rádióinterjújában pedig azt jelentette be, hogy Debrecenben oltóanyaggyárat fognak létesíteni, amelynek tervezési folyamata már kezdetét is vette.  A miniszterelnök szerint ez a jövőbeli járványhelyzetekre is gyors megoldást jelenthet, ugyanis amennyiben a tudósok ki tudják fejleszteni a vakcinát, abból nagy mennyiséget tudnak majd előállítani. A gyár ötletéről először Müller Cecília beszélt még 2020 májusában az Operatív Törzs tájékoztatóján, amikor aláírta az EMMI a szerződést a Debreceni Egyetem rektorával, Szilvássy Zoltánnal. 2020 decemberében pedig már meg is alapították az Oltóanyaggyár Zrt-t, amelynek vezérigazgatója Prépost Eszter Anna lett.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version